Magyar mozibemutatók 2013. március 21-én

Csajok szabadon (amerikai krimivígjáték, 93 perc, 2012)

Croodék (amerikai animációs film, 98 perc, 2013)

Úton (amerikai-angol-francia filmdráma, 95 perc, 2012)

Szabad a tánc (belga-francia-luxemburgi filmdráma, 98 perc, 2012)

Dombokon túl (román filmdráma, 150 perc, 2012)

Sam Raimi Óz, a hatalmas című mesefilmje az előrejelzéseknek megfelelően erősen nyitott az amerikai mozikban: a marketingköltséggel együtt kb. 300 millió dollárba kerülő film 80,3 milliót söpört be a hétvégén. Ez a harmadik legerősebb márciusi nyitás Amerikában: csak Az éhezők viadala (152,5 m.) és az Alice Csodaországban (116,1 m.) teljesített ennél jobban. A közönség 43%-a párokból, 41%-a pedig családokból állt. A film az USA-n kívül 69,9 milliót keresett, azaz összbevétele máris több, mint 150 millió. A filmet gyártó Disney már a hétvége előtt bejelentette, hogy dolgoznak a folytatáson.

Az Óz felbukkanása megtépázta a múlt hétvégén amúgy is gyengén indult, azonos célközönségnek szóló Az óriásölő-t: a film bevétele 63%-ot esett, és most már csak 10 milliót hozott. Országos premier volt még a Noomi Rapace és Colin Farrell főszereplésével készült Dead Man Down című thriller, ami sovány 5,4 milliót termelt. A filmet a svéd A tetovált lány rendezője, Niels Arden Oplev csinálta, akinek ez volt az angol nyelvű bemutatkozása, de ez az eredmény nem vetít előre nagy hollywoodi karriert számára.

260 moziban kezdték vetíteni Peter Webber Tommy Lee Jonesszal készült Emperor című második világháborús filmjét, ami nem ajzotta fel különösebben az embereket: 1 millió dollárt hozott, azaz mozinként 4012-t.

A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. Óz, a hatalmas ($80,3/$80,3)
2. Az óriásülő ($10/$43,8)
3. Személyiségtolvaj ($6,3/$116,5)
4. Dead Man Down ($5,4/$5,4)
5. Csapda ($5,1/$31,9)
6. Képszakadás ($5,1/$16,8)
7. Safe Haven ($3,8/$62,9)
8. Napos oldal ($3,7/$120,7)
9. Escape From Planet Earth ($3,2/$47,8)
10. The Last Exorcism 2 ($3,1/$12,1)

Az Óz, a hatalmas jól teljesített Magyarországon a hétvégén: 35 713-an ültek be a 41 moziban játszott mesefilmre. Persze, ha A hobbit decemberi, csaknem 88 ezres nyitásához mérjük az új fantasy eredményét, akkor nem tűnik annyira fényesnek ez az eredmény, de Tolkiennek és Peter Jacksonnak eleve hatalmas rajongótábora van, úgyhogy nem teljesen fair az összehasonlítás.

A Dwayne Johnson főszereplésével készült Csapda című akcióthrillerért nem szedték szét a házat: bár 22 moziban meg lehetett nézni, csak 7183 nézőt szerzett. De még kisebb érdeklődés övezte az idősödő sztárokat (Al Pacino, Christopher Walken) felvonultató Született gengszterek-et, amire 15 moziban összesen 3412-en ültek be.

Bemutatták még a Nekem Budapest című magyar szkeccsfilmet, amiből 4 kópia volt, és 825 látogatót vonzott, valamint a 2 kópiás Post Tenebras Lux-ot, amit Budapesten 41-en láttak.

A magyarországi nézettségi toplista első tíz helyezettje a 2013. március 4-e és 2013. március 10-e közötti időszakban, zárójelben a hétvégi országos nézettséggel és az eddigi össznézettséggel:

1. Óz, a hatalmas (35 713 / 35 713)
2. Die Hard - Drágább, mint az életed (9435 / 148 091)
3. Az a bizonyos első év (7792 / 20 810)
4. Csapda  (7183 / 7183)
5. Személyiségtolvaj (6141 / 39 590)
6. Parker (5483 / 18 433)
7. A Pingvinkirály 3D (4722 / 22 232)
8. Egyesült Állatok (4168 / 66 133)
9. Django elszabadul (3873 / 192 544)
10. Született gengszterek (3412 / 3412)

Magyar mozibemutatók 2013. március 14-én

Dől a moné (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 89 perc, 2012)

Képszakadás (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 93 perc, 2013)

A házban (színes, feliratos, francia thriller, 105 perc, 2012)

Megtalált emlékek (színes, feliratos, argentin-brazil-francia filmdráma, 98 perc, 2011)

No (amerikai-chilei-francia filmdráma, 118 perc, 2012)

Holy Motors (francia filmdráma, 115 perc, 2012)

Halálhegy - A Dyatlov-rejtély (angol horror, 90 perc, 2013)

1911. március 12-én született Kiss Manyi. Születésének évfordulója alkalmából összeállítással emlékezünk a színésznőre.

 Kiss Manyi pályájáról röviden:

1926-tól Kolozsvárott, 1928-tól Miskolcon, majd 1929 és 1932 között Szegeden játszott. Pályafutása kezdetén szubrett és komikai szerepeket alakított kiváló tánc- és énektudással. 1932 után egy ideig olasz artista férjével külföldi cirkuszokban lépett fel, de erre a "szerepkörre" hamar ráunt és 1934-ben Budapesten debütált, de állandó szerződést egyelőre nem kapott. Pályáját a Pódium kabaréban folytatta. 1935-ben, a Király Színházban egy „beugrással" alapozta meg fővárosi hírnevét. 1938-ban a Fővárosi Operettszínház szerződtette, de a közönség láthatta őt a Magyar Színházban, az Andrássy úti Színházban, az Erzsébetvárosi Színházban, a Márkus Park Színházban és a Vidám Színházban is. 1943-ban a Vígszínházba kapott meghívást. Ekkor már a budapesti közönség egyik kedvence.

 A II. világháború után több budapesti színházban is hatalmas sikerrel  lépett fel, de csak szerepekre szerződött – kényszerből, mert politikailag nem kívánt személy lett: valaki látta a fronton katonáknak énekelni.

1954-ben a Madách Színház  oszlopos tagja lett és ezekben az években figyeltek fel drámai tehetségére (Kurázsi mama) is. „Ettől kezdve szerepköre kibővült: a sokszor groteszk, tragikomikus színekkel jellemzett vígjátéki alakok mellett a drámai művek tragikus hőseit is eszköztelen játékkal, átütő erővel, hitelesen formálta meg." Sok pályatársa csodálta átváltozóképessége miatt, percek alatt képes volt átalakulni egy-egy szerep kedvéért. A Madách színházi szerződés véget vetett mellőzésének és az állami kitüntetések is „rátaláltak". 1954-ben Jászai-díjat, 1957-ben Kossuth-díjat kapott, 1962-ben érdemes, 1964-ben pedig kiváló művészi címmel tüntették ki. Pályatársai csak az utolsó napokban értesültek halálos betegségéről. 1971. március 24-én hunyt el.

Kiss Manyi temetéséről így írt Huszti Péter:

"A ceremónia végén a mikrofonhoz lépett egy kitűnő előadó művésznő, és a szülőföld üzenetét tolmácsolva egy kántáló siratóballadába kezdett. Az első szavak után váratlanul egy kattanás hallatszott, s a mikrofon megnémult. A temetőkapunál Márkus Laci mellé préselődtem, aki kibőgött szemekkel, ravaszkásan rám mosolygott: - Mit szólsz, hogy még itt sem marad nyugton!. Amint vers következett, nem széthúzta a mikrofonzsinórt?" 

Manyi és a háború:

1942. április 12-én kétszázezer magyar katona indult el a keleti frontra, a Donhoz. A katonáknak nem csak közellátásra, kórházra volt szükségük, hanem lelki kondíciójuk erősítésére is. Népszerű színészek vállalkoztak arra, hogy mosolyt varázsoljanak az elcsüggedt, didergő katonák arcára. 1942. november 16-án indult útnak a Tábori Színház húsz fővel, egy katonaszerelvényhez csatolt kupéban. Manyika két hónapig volt ott a negyven fokos hidegben, alig fűtött a szobában… Két dalt vitt magával, a Jaj de jó a habos süteményt és a Csicskás nótát. Az utóbbit katonasapkában énekelte. Manyika számára a jeges hómezők forró szerelmet hoztak. A fronton a színészek biztonságára vigyázó, jóképű fi atal tiszttel, Bakonyi Jánossal egymásba szerettek. Muki vonzó, szellemes, közkedvelt társasági ember volt dzsentrivonásokkal. Bolondultak utána a nők. 1944 decemberében a sűrűsödő bombatámadások miatt sokan elhagyták az otthonaikat. Az akkor  még egyedül élő Manyika is félni kezdett . Jó ismerőse, Ruzicska főorvos javaslatára bevonult a közeli magán-ideggyógyintézetbe.

Erről az időszakról így mesélt: „Az első napokban meglehetősen józanul viselkedtem, mire a betegek sanda szemmel néztek rám. Ekkor kitaláltam, hogy nekem is játszanom kell az őrültet és talán maguk közé fogadnak. Összekócoltam a hajamat, bilit húztam a fejembe, kitáto# am a számat, igyekeztem úgy viselkedni, mint a többi bolond. Pár hét múlva, mikor az oroszok bejö# ek, a „bolondok” egybehangzóan mondták, nem vagyunk mi bolondok, mi csak ide menekültünk. – Hát akkor ki itt a beteg? – kérdezte az orosz őrnagy. Erre mindenki rám mutatott: – Hát ő!” (Forrás: Nagynéném Kiss Manyi, Kiss Albert visszaemlékezése)

Bilicsi Tivadar története Manyikáról:
– Egyik hajnalban megszólalt a telefon a lakásomon. Álmosan emeltem fel a kagylót: „halló, ki beszél?" „Itt a telefonközpont beszél" – mondta egy női hang. „Halló, Bilicsi lakás?" – Igen! Mi tetszik?– kérdeztem dühösen. „Elnézést a korai zavarásért, de most még nincs forgalom, és csak ilyenkor tudjuk az állomásokat ellenőrizni. Engem jól tetszik hallani?" – Igen! – válaszoltam. „Akkor szíveskedjék a kagylóba mondani azt a szót: „marabu".
Mondtam: marabu. „Szíveskedjék hangosabban mondani, nem lehet jól hallani!" Mondtam hangosabban: ma-ra-bu! Azt mondta erre a nő: „tessék letenni a kagylót, pár lépést távolodni a készüléktől és onnan jó hangosan bemondani, hogy „marabu!" Követtem az utasítását, aztán felkaptam a kagylót, és üvöltve kérdeztem: most már jó lehet érteni?
Erre azt mondja: „igen, nagyon jól. Csak azt nem értem, hogyha annyira marja a bú, akkor minek ordít, maga hülye ripacs?" Az utolsó szavakat már nem elváltoztatott hangon, hanem a sajátján mondta Kiss Manyi, és kacagva letette a kagylót. Persze másnap az egész színház rajtam röhögött, mert Manyika elmesélte, hogyan viccelt meg engem. Egy ideig Marabunak is hívtak a kedves kollégák.
De nem csak ez a történet bizonyítja, hogy Kiss Manyi nagy tréfacsináló volt. Az egyik ilyen elmaradhatatlan mókája a vacsorameghívással egybekötött, úgynevezett „tigriscsinálás" volt.

 Manyika kint a konyhában alaposan bekormozta egy tányér alját. A tányérra pár darab süteményt tett és odatartotta a mit sem sejtő vendég elé. Kínálta, hogy egyen belőle ő sütötte. Az áldozatnak persze ízlett a remek sütemény. Ez alatt, Manyika a bal kezében tartott tányér fenekéről észrevétlenül a jobb keze ujjai végével letörölt egy adag kormot, aztán megkérdezte: „ízlik a süteményem? Neked sütöttem." Azzal kedvesen megcirógatta a vendég arcát jobbról is, balról is. Újabb korom a tányérról: „nincs neked lázad?" – kérdezte, és megsimogatta a kérdezett homlokát kormos ujjaival. Ott állt szegény áldozat korommal összecsíkozott arccal. Valóban úgy nézett ki, mint valami őserdei tigris." (Forrás: Legendás komédiások, szerző: Kalmár Tibor)

Milyen érzés a világ leghíresebb nőjének lenni? – teszi fel a kérdést a film. Ha erre nem is, de arra választ kapunk, hogy milyen a legvonzóbb nő a világ szerint. Monroe képe a filmvásznon.

Szexi, szőke, formás, titokzatos – valószínűleg ezek a klisék jutnak elsőként eszünkbe, ha meghalljuk Marilyn Monroe nevét. Az Egy hét Marilynnel nem tesz hozzá ehhez a képhez, nem leszünk okosabbak azt illetően, hogy vajon mit érzett, mire gondolt, kit szeretett a színésznő. Inkább a másik, a szemlélődő oldaláról közelít. Erre van is alapja, hiszen a film Colin Clark azonos című naplója alapján készült.

A sztori szerint az ifjú Clark (Eddie Redmayne) élete első filmes munkája során megismerkedik a Nagy-Britanniában forgató Marilyn Monroe-val (Michelle Williams). A nő A herceg és a táncosnő című produkció miatt érkezik Európába férjével, Arthur Miller drámaíróval, míg Colin a lóti-futi, hivatalosan a harmadik asszisztens szerepkörében bontogatja a szárnyait. Ahogy az összes férfit a környéken, őt is elbűvöli Monroe szépsége. A vonzalom kölcsönösnek tűnik, a színésznő a bizalmába fogadja a fiút. És éppen ezen a ponton fulladhatna szenvedős-érzelgős romantikus drámába a film, ám jó hír, hogy ez nem következik be. Amikor a sztár férje az USA-ba menekül, szorosabbra fonódik ugyan kettejük viszonya, de az alkotók megkímélnek minket a hosszú, érzelgős zenével aláfestett ágyjelenetektől. Ehelyett meztelen fürdőzést, csendes összebújást és sokat mondó pillantásokat adagolnak úgy, hogy semmiképpen ne legyen habcsókszerű a végeredmény. Ezek a jelenetek a kis porcelán csecsebecsékre hasonlítanak: letisztultak, csillogók, ám mégsem túl hivalkodók.

A történet azonban nem csupán a két, tulajdonképpen véletlenszerűen egymásra találó fiatalról szól. A herceg és a táncosnőt rendező  Sir Laurence Olivier (Kenneth Branagh) és Monroe kölcsönösen megkeserítik egymás életét. A színésznő hol elkésik, hol képtelen megjegyezni egyetlen mondatot, hol pedig szimplán kijelenti, hogy nem képes eljátszani a szerepét. Olivier tajtékzik, és alig várja, hogy befejeződjenek a felvételek. Bár a pokoli düh ellenére is elvarázsolja Monroe mint nő, ő tényleg nem keveri a munkát és a magánéletet. Két herceg csap hát össze a showgirl kegyeiért, legalábbis az érzelmek terén. Olivier nem próbálkozik látványosan, csak a szeme sarkából vizslatja a szerencsés riválist.

Michelle Williams alakítása kitűnő, s habár az első percekben talán nehezen fogadjuk el a külső különbségek miatt, mégis hiteles. Ráadásul, ha valakinek, hát neki rettenetesen nehéz feladata volt. Nagy kihívás ugyanis megformálni egy olyan karaktert, akinek a legjellemzőbb ismérve a hihetetlen kisugárzása. A Ray Charlest alakító Jamie Foxx, a Chaplint játszó Robert Downey Jr., vagy a Fridává alakuló Salma Hayek esetében könnyebben tudtuk azonosítani őket a figurával. Ezzel együtt Williams finom rezdüléseivel, csodás hangjával kétségtelenül sikeresen varázsolja a vászonra Monroe képét. És nem lehet szó nélkül hagyni azt sem, hogy a Simon Curtis által dirigált színésznő játékában a törékeny, szeretetre vágyó nőt helyezi az előtérbe, nem pedig a problémás, zavaros viselkedésű sztárt. Ez mély tiszteletről árulkodik, ami érezhetően a film javára válik.

Persze nem Williams az egyetlen, akinek kedvéért érdemes a filmet megnéznünk. Kenneth Branagh a tőle megszokottnál is zseniálisabb. Az általa hozott Olivier a vén kujon, brit módra. Nagy színész, nagy rendező és potenciális sármőr. Lobbanékony és hiú, egy igazi páva. Nem véletlen tehát, hogy mindkettejüket jelölték Oscarra. Williams a legjobb női színésznő, míg Branagh a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában versengenek.

Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn)
színes, feliratos, angol-amerikai filmdráma, 99 perc, 2011

rendező: Simon Curtis
író: Colin Clarke
forgatókönyvíró: Adrian Hodges
zeneszerző: Conrad Pope
operatőr: Ben Smithard
producer: David Parfitt, Harvey Weinstein
vágó: Adam Recht

szereplők:
Michelle Williams (Marilyn Monroe)
Eddie Redmayne (Colin Clark)
Kenneth Branagh (Sir Laurence Olivier)
Emma Watson (Lucy)
Geraldine Somerville (Lady Jane Clark)
Judi Dench (Dame Sybil Thorndike)

IMDb

Úgy tűnik, az ifjú filmesek megunták a BBC-re oly jellemző letisztult adaptációs iskolát, és az angol romantikusokat legújabb feldolgozásaikban őszintén, szubjektíven, néhol dokumentarista módon viszik vászonra. Cary Fukunaga Jane Eyre-a után Andrea Arnold is elkészítette a maga Brontë-jét, hogy felkavarja a XXI. századi érzelmeket is.

Nehéz film az Üvöltő szelek, az volt minden feldolgozásban, Andre Arnold azonban minden eddiginél nagyobb erőpróba elé helyezi azokat a nézőket, aki vállalkoznak rá, hogy ismét meghallgassák Heathcliff (James Howson) és Catherine (Kaya Scodelario) szerelmének történetét. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a XIX. század maga is olyan nemes és szofisztikált, mint az az irodalmi nyelv, melybe csomagolva megismerhettük. Andrea Arnold legújabb filmje folyamatosan emlékeztet rá minket, hogy az emberek minden korban ugyanolyanok: szenvedélyesek, esendők és gyarlók. Az eddigi adaptációk kifinomultságát hiába is keressük a 2011-es Üvöltő szelekben, annál inkább jelen van Emily Brontë könyvének vadregényes romantikája és nyers ereje, mely kultregénnyé tette a művet.

Arnold legfontosabb elmozdulása az eredeti történettől, hogy Heathcliff szerepét egy fekete színészre, James Howsonra osztotta. Valószínűleg sokaknak fog tetszeni ez a merész változtatás, én kissé öncélúnak érzem, ami a szájbarágó szimbolikán túl gyengíti is a történet hitelességét. Ettől eltekintve Andrea Arnold filmje húsbavágó, zsigeri erőket mozgat, melyek a mozitermet elhagyva is hosszan kísértik az embert. A film sokat köszönhet Robbie Ryan szívbemarkoló képeinek is, melyek tökéletesen visszatükrözik a hősök lelkében duló küzdelmeket. A film tobzódik a természet hol szép és hol pedig inkább visszataszító közelképeiben, melyek még inkább aláhúzzák a történet ösztönösségét, csakúgy ahogy a film nagyrészét uraló gyerekszínészek játéka is.

Miközben a filmnek számos erénye van, elképzelhető, hogy a könnyed romantikus történetekhez szokott nézők vagy a klasszikus BBC-s feldolgozások rajongói nehezen fognak megbírkózni Andrea Arnold újraértelmezett történetével. A több mint kétórás játékidő, a naturalisztikus ábrázolás ilyen mértéke, az erőszakos karakterek és a lassan hömpölygő sztori nem teszi az Üvöltő szeleket könnyen fogyaszthatóvá – de ha mindez nem rettent el minket tőle, a maradandó filmélmény garantált.

Üvöltő szelek (Wuthering Heights)
színes, feliratos, angol romantikus dráma, 129 perc, 2011 (18)

rendező: Andrea Arnold
író: Emily Brontë
forgatókönyvíró: Andrea Arnold, Olivia Hetreed
operatőr: Robbie Ryan
producer: Robert Bernstein, Kevin Loader, Douglas Rae
vágó: Nicolas Chaudeurge

szereplők:
James Howson (Heathcliff)
Kaya Scodelario (Catherine Earnshaw)
Nichola Burley (Isabella Linton)
Oliver Milburn (Mr. Linton)
Steve Evets (Joseph)
Amy Wren (Frances Earnshaw)
James Northcote (Edgar Linton)
Paul Hilton (Mr. Earnshaw)

IMDb

Számomra Spielberg neve egyet jelent a kiválóval. Ezúttal durván mellé nyúlt és azt, hiszem finoman is fogalmaztam. A történethez hozzá tartozik, hogy moziba mentünk barátokkal és megláttam a plakátját a Hadak útjának. Mondtam is a többieknek, hogy na végre egy király első világháborús film lesz, gondoltam hasonló jellegű mű lesz belőle, mint az Ausztrál könnyűlovasság című háborús dráma. Valljuk, be ez a plakát igen is király és ezek a nagy szavak rajta rendkívül felemelőek. A filmről annyit, hogy a plakát király maga a film az valami förtelem. A mindenki által ismert videómegosztón a film hivatalos trailere alatt, pedig áradoznak erről a "csodálatos" filmről. 

A történetről annyit, hogy teljesen elnyújtotta és sok esetben annyira unalmas, hogy az már szinte hihetetlen. Persze kell a szentimentalizmus nem szólhat egy egész film az öldöklésről és a háború szörnyűségeiről. A nem éppen igavonó állatnak való Joey-t megveszi egy részeges farmer és csodák csodájára a versenyló tulajdonságaival bíró jószág után ekét is tudnak kötni és szántásra is használható. Akár itt is befejezhették volna a filmet, hiszen a nehézségek ellenére megvan az öröm. Ámbár kitör a háború és a hadsereg lovakat vásárol, így főhősünk is eladásra kerül és egy lovassági tiszt tulajdonába kerül, majd német kézbe, ahol a korábban megszerzett ekevonó képességeit kamatoztathatja és ágyúkat vontathat majd. Később a háború alatt találkozik ismét Joey és az eredeti gazdája és a sok nehézség leküzdése után egymáséi lehetnek. Tudom ez nagyon furán hangzik, de mialatt a katonák nagy része a feleségének, családjának írt levelet, addig ő a lovának... Tényleg szívszorító és a zsebkendőket kapkodnia kell az embernek.... nah egy fenét. Spielberg nem egy háborús filmet rendezett már, így illő lett volna neki a tőle megszokott minőséget produkálni ennek a filmnek az esetében is. 

Tudom bennem van a hiba, de az első világháborúban több millió ember halt meg katonák és civilek, nők és gyerekek is egyaránt, ennek fényében egy ló története és élete szerintem nem tétel. A lovak szerepe persze kiemelkedően fontos volt a háború során, mégsem vetekedett az emberi élet értékével. Ebből a filmből sajnos az jön le, hogy a több millió ember elvesztése nem számít, hiszen végig ezért a lóért kell szurkolnunk.

Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy ez a két és fél órás film maga az unalom és több nyál csordogál belőle, mint a délutáni szappanoperákból. Amikor már teljesen belesüppedtem a mocsárba, melyet a vászonról kiáramló szentimentális vízözön okozott, akkor végre olyan részekhez érkezett a cselekmény, ahol harc volt és a háborút mutatták. Na itt következett be a teljes megsemmisülésem, mert ebből a mocsárból nem, hogy kirángatott az akciójelenet, hanem még mélyebbre döngölt benne. Ismervén Spielberg munkásságát és a már említett háborús filmekben való részvételét úgy vélem ez az életműve mélypontja, ezt a filmet tényleg tagadja le, ha tudja. 

David Guggenheim eddig nem sok emlékezeteset művelt, de aVédhetetlen forgatókönyvének kedvéért most már érdemes megjegyeznünk a nevét. A CIA belső ügyeibe vezető beavatástörténet a nagy könyv szabályait követi, és meg kell mondjam, igazán jól sikerült.

Na azt ne várjuk, hogy túl sok eredeti gondolatot találunk benne, de a sztori kétségkívül remekül össze van téve. Matt Weston (Ryan Reynolds) a CIA egyik védett házának „házmestere“, akivel hónap szám nem történik semmi. Egy nap azonban behozzák az ügynökség leghirhedtebb árulóját, Tobin Froston (Denzel Washington). Amikor a házat megtámadják, Westonra marad, hogy megvédje a vendéget, aki hamar bebizonyítja az ifjoncnak, hogy bizony a CIA nem éppen a szentek gyülekezete.

A Védhetetlen egy klasszikus mester-tanítvány sztori, amely még a közhelyeket sem mellőzi, a picit túlhúzott búcsújelenttől eltekintve azonban mindezt teszi olyan profizmussal és eleganciával, hogy a lehető legjobb érzéssel nézzük végig a kalandokban is bővelkedő mesét. Daniel Espinosa stabil kézzel vezeti színészeit, akik magabiztosan viszik végig a rájuk osztott szerepeket. Washington nem először tetszeleg hasonló bőrben, a számára Oscar-díjat jelentő Kiképzésben Ethan Hawke-nak tanította meg, hogy az élet rendőrként sem fenékig tejfel. Bár feltűnnek más szereplők is a Védhetetlen történetének folyamán – Brendan Gleeson visszakézből hozza például Weston főnökét –, valójában a Weston és Frost közötti dinamika határozza meg a filmet. Az egyszer már bevált figura most is jól működik Washingtonnál, a színész ismét meggyőző az ambivalens karakter bőrében. Ryan Reynold szintén jól teljesít, bár tény, hogy a karaktere közel sem annyira erős, mint a már említett Kiképzés Jake-je (Ethan Hawke) volt. Szerencsére nem is jut túl sok idő Weston jellemének árnyalására, az esményeket elsősorban az akció viszi előre, üldözéses jelenetből jópár kijut, bunyó is van éppen elég.

Az utóbbi években az igencsak csalogató adókedvezményeknek köszönhetően Dél-Afrika egyre több film helyszínéül szolgál. A készítők remekül kihasználták a helyben rejlő lehetőségeket: adja magát, de szerencsére nem is hagyták ki a bádogvárosok ziccert, ahol a pléh tetőkön kergetik egymást a jó, rossz és kevésbé rossz fiúk. Az ország egzotikumát Oliver Wood rendkívül szuggesztív képei még jobban kiemelik, a gyönyörűen szűrt fotók az egész filmnek emlékezetes atmoszférát teremtenek.

Védhetetlen (Safe House)
színes, feliratos, amerikai-dél-afrikai akciófilm, 120 perc, 2012 (16)

rendező: Daniel Espinosa
forgatókönyvíró: David Guggenheim
operatőr: Oliver Wood
producer: Scott Stuber
vágó: Richard Pearson

szereplők:
Ryan Reynolds (Matt Weston)
Denzel Washington (Tobin Frost)
Sebastian Roché (Heissler)
Vera Farmiga (Catherine Linklater)
Brendan Gleeson (David Barlow)
Robert Patrick (Daniel Kiefer)
Sam Shepard (Harlan Whitford)
Rubén Blades (Carlos Villar)

IMDb
www.nooneissafe.com

Sok alkotót megihletett már a meghalt anya és az apára maradt gyász, a gyerekek és a hogyan tovább problémája. Könnyen frázisokba és közhelyekbe eshet a próbálkozás. Alexander Payne alkotása – bármennyire is szerethető darab – nem mindig áll meg a csúszós jégen.

Nem tagadom, nem teszi talán senki, éppen az érzelmi hullámok meglovagolása ad lehetőséget egy ilyen történet megírására. Anyu egy vízisí-balesetben nyakát szegi, kómába és kórházba kerül. Apu, Matthew King (George Clooney), arra kényszerül, leállítsa a lélegeztető gépet. Két lánya csendben hadakozik a tragédiával és apjával. Mindezek tetejébe kiderül, anyu megcsalta szerető férjét, aki egy ügyvédi irodában robotol reggeltől estig – Hawaii-n.

Az élet tehát nem mindig hawaii – és ezt a bölcs megállapítást maga a szexi hangú sztár teszi a film első jelenetében, meztelen felsőtestű izmos férfiak, tengerpart és pálmafák alkotta vágóképek mögött. Nem mindig látván a film igazi csapásirányát, gyakran érezhetjük úgy, a film többször, jobban csapong a kelleténél. Mert mi a legfontosabb ebben a filmben? A gyászoló férj? Ahhoz talán túl vicces, és nem érezzük úgy a fájdalmat sem, mint például Michael Winterbottom Genova című filmjében, ahol Colin Firth adja át magát teljesen a felesége halála utáni hetek állapotának. Apa és lányai viszonyában keressük a film lényegét? Kevés és elnagyolt hozzá a lányok ábrázolása, a kisebbikről szinte semmit nem tudunk meg, kapcsolatuk a film végére sem tűnik sokkal szorosabbnak, mint lesz például Scott Hicks Anyátlanokja Clive Owennel és két fura figura fiával – szívbe markoló őszinteséggel megrajzolt mese.

Recept tehát volt bőven, de nem sikerült jól átvenni a hozzávalókat. Mert végülis nem rossz film az Utódok, csak sótlan. Éppen azt a vonalat nem tudta megvastagítani, amely a címet is adja. A King dinasztia, utódai, a Clooney alakította Matt és lányai, Matt és a széles rokonság, számos unokatestvére az 1860-as évek óta őslakos hawaii család, most mégis egy nagy földbirtok eladását tervezik. Mintha egy másik filmet látnánk, amely a hawaii-i családról szól, az elmúló emlékekről, arról, hogy minden szabadstrand helyén pláza épül meg golfpálya. Bezzeg régen! Elég old school, elég melankolikus, ide neki az Oscart!

Mintha sok kis filmet látnánk: egy kis családit, egy nagy családit, egy szerető után nyomozósat, egy gyászoló férjeset; s mindet egy valaki fogja össze: George Clooney. Vannak emberek, akiknek minden szerep jól áll, akit egyszerűen jó nézni: férfinak, nőnek, fiatalnak, öregnek. Clooney-t ismét jó nézni, mert természetes és barátságos, és közben olyan ismerős, mintha az apánk lenne. Clooney-nak jó párját alkotja nagyobbik lánya, Alexandra (Shailene Woodley), aki apja megfontoltságával szemben a kamaszkor robbanékonyságát adja szintén elemi természetességgel és saját szépségével. A színészi játékok nagyszerűségénél és néhány szép hangulati elemnél azonban nem jutunk tovább. Bár mehetnénk. Ilyen lehetőségekkel könnyen mehetnénk.

A legnagyobb magyar magánszínház 2011. október 8-án töltötte be 17-dik életévét. 

Két elszánt fiatalember fáradhatatlan, áldozatos, hittel teli munkája nyomán 1994. október 8-án (a Kispesti Vígadóban) megszületett egy magánszínház. Az első önálló bemutató már 1994. november 7-én az Üllői út 45. szám alatt a harmadik emeleten volt. 

A csöpp, 90 férőhelyes, otthonos színház nagy utat járt be. Sajátos szellemiségű, egyedi hangvételű, családias légkört árasztó sikeres színház lett. Az első mindennap játszó magánszínház Magyarországon.

Céljuk, hogy a rohanó világban, egy olyan “fészket” alakítsanak ki, ahol a folytonosan növekvő kihívásoknak megfelelni kényszerülő ember, egy pillanatra megpihenhessen. Ahol a sokféle előadás, különböző módokon, a művészet különféle eszközeivel, de ugyanazt a tartalmat sugározza. Szellemi központot hoztak létre, ahol az érték az emberben van!

Előadásaikat kizárólag olyan művekből állítják össze, amelyek reményt adnak, hitet és bizalmat, hogy a világot mi formáljuk, mi emberek, akik, ha néha egy-egy pillanatra odafigyelünk belső vágyainkra, megtalálhatjuk azt az örömforrást, ami szebbé teheti életünket, és ezzel egész világunkat. 

A jövőre felnőttkorba lépő színház jelenleg a VIII. kerületben a Kálvária téren családias hangulatban várja a kikapcsolódni vágyó vendégeit.

Október 6. és 8. között nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót.

A fesztivál gyökerei a Duna Táncműhelyhez nyúlnak vissza, hiszen a Kalászi Faluház hosszabb ideje rendszeresen befogadja a Táncműhely kísérleti előadásait, s az évek során egyre erősödő igény mutatkozott arra, hogy a Faluházban más kortárs táncelőadásokat is láthasson a közönség. A Kalászi Kortárs Tánctalálkozó fokozatosan régiós jelentőségre tett szert, hiszen a szentendrei kistérségben egyedülálló módon vállalja fel a kortárs táncművek koncentrált bemutatását, szolgálja ki a modern tánc iránti közönségigényt.

A fesztivál ars poeticája a kezdetektől fogva változatlan: a programba olyan progresszív alkotókat hívnak meg a szervezők, akik az alkotás során a néptánchoz nyúlnak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használják a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe. 

A 2011-es fesztiválra – a korábbi évekhez hasonlóan – az elmúlt színházi évad kiemelkedő, ugyanakkor a fesztivál vállalt tematikája szempontjából jelentős produkciókat hívtak meg: a Forte Társulat Így jár, aki a távoli, ismeretlen hangtól megijed és a Közép-Európa Táncszínház Visszavonhatatlan című előadását, valamint a házigazda Duna Táncműhely legújabb, Himnusz című alkotását. A szervezők fontosnak tartják, hogy a programban gyerekelőadás is szerepeljen, ezért meginvitálták a Dunaújvárosi Bartók Táncegyüttes Tengertánc című produkcióját. Ugyanakkor a legfiatalabb koreográfusoknak is igyekeznek bemutatkozási lehetőséget adni, e célkitűzésnek megfelelően ebben az évben Grecsó Zoltán Melletem elférsz és Szigorúan ellenőrzött vágyak című koreográfiáit láthatja a közönség.

A fesztivál programját – immár hagyományosan – táncfilmek vetítése és táncfotó-kiállítás teszi teljessé.

Október 8-án lesz a Nemzeti Táncszínházban a Bozsik Yvette Társulat Bál, avagy a táncos mulatság című előadásának felújító premierje. A darabot Bozsik Yvette a Nemzeti Táncszínház kérésére újítja fel, Marozsán Erika és Vati Tamás főszereplésével.

"A Balettintézetben töltött évek emlékeit még mindig mélyen őrzöm a lelkemben, és talán az izmaimban is. Minden próba egy furcsa érzelmi folyamat, mintha a 19 éves önmagammal találkoznék, vagy legalábbis egy majdnem elfelejtett énemmel. Ha nem is megy még zökkenők nélkül, de igyekszem helyt állni e táncos darabban, csodálatos táncosok között. Érdekes kihívás" – mondta a szerep kapcsánMarozsán Erika.

A színésznő és Bozsik Yvette másodszor dolgoznak együtt. A közös munkáról A színésznő a következőt mondta: „Yvette türelmes, ugyanakkor nagyon is maximalista velem. Olyan erős kisugárzása van, hogy az ember amint belép vele a próbaterembe, elfeledi minden fáradtságát és izomfájdalmát.”

A Bál, avagy a táncos mulatság című darabot Ettore Scola A bál című filmje inspirálta. Az előadásban a tánc mellett fontos szerepet kap a zene, amely ízelítőt ad a XX. század legfontosabb zenei irányzataiból, a dzsessztől kezdve a sanzonig, a klasszikustól a mai modern zenéig.

Lázár Ervin meséit megelevenítő könyvillusztrációkat és bábokat felvonultató tárlat látható a Budapest Bábszínház Koós Iván Galériájában szombattól.

A  2012. január 30-ig látogatható kiállításon a többi között Gyulai Líviusz és Réber László alkotók Lázár Ervin történeteihez készített könyvillusztrációit tekintheti meg a közönség - mondta Cziráki Judit, a Budapest Bábszínház nemzetközi és pályázati referense.

Larumbe Danza / Aletheia Dance Company : Al otro lado de mi 

Világpremier: 2011. október 4. 20.00 óra MU Színház


A Madrid tartományában található Coslada nevű város társulata, a Larumbe 

Danza az alkotásról és munkáról vallott filozófiájának megfelelően arra törekszik, hogy az utazásaik során felkeresett országok és városok jellemző sajátosságaival, az ott élő emberekkel és művészekkel kapcsolatot létesítsen, és kialakítson egyfajta kommunikációt. A cél: olyan kölcsönös érdeklődési pontokat találni, amelyekből idővel kezdeményezések és közös projektek jöhetnek létre.
Az „Al otro lado de mi” (A másik oldalamon) címet viselő produkció előnyt kovácsol abból a több ezer mérföldes távolságból, amely a projektben szereplő három társulatot elválasztja egymástól, s ez segíti őket a távolság fogalmának értelmezésében, és annak a felkutatásában, hogy mit is jelent valójában ennek a legyőzése, mind gyakorlati megközelítésből (mint utazás), mind lelkiállapot szempontjából, a dolog relativitását is figyelembe véve.

Larumbe Danza / Aletheia Dance Company (E/MEX/RA):
Al otro lado de mi (A másik oldalamon)

közreműködők: LARUMBE DANZA (Spanyolország), ALETHEIA (Mexikó), SILVINA SZPERLING (Argentína)
rendező: Juan de Torres
koreográfia: Daniela Merlo (a LARUMBE DANZA koreográfusa), Barbara Alvarado és Ricardo Flores (az ALETHEIA koreográfusai)
táncosok: Barbara Alvarado, Juan de Torres, Daniela Merlo és Ricardo Flores
zene: Lali Puna, Craig Armstrong, Tiger Lillies, Steve Reich, többek között.
rendezői és multimédia-tanácsadó: Silvina Sperling
fénytechnika: Lia Alves
adminisztráció: Mamen Caceres
reklám- és turnémenedzser: Lizbeth Perez
produkciós menedzser: Juan de Torres

A Magyar Nemzeti Balett október 2-án a balettirodalom egyik legrégebbi klasszikusával, a Giselle című művel várja az Operaház közönségét. A darab ősbemutatója 1841-ben volt, de a drámai történet a mai nézőt is megragadja: a halál és a szerelem témája örök. A meseszerű történet a szerelmi csalódásába belehalt Giselle földöntúli létezésén át jeleníti meg a férfi és nő között feszülő érzelmeket – halott lányok, villik kísértik a férfiakat. 

A színrevitel most újra a nagy orosz mester, Leonyid Lavrovszkij átdolgozott koreográfiájában lesz, a címszerepet a Nemzeti balett két kiváló prímabalerinája, Popova Aleszja és Kozmér Alexandra táncolja Vladimir Arhangelski és Oláh Zoltán partnereként. 
Az adaptációt 2007-ben láthatták utoljára a balettrajongók az Operaházban. 1996-ban Budapesten a koreográfus fia, Mihail Lavrovszkij állította színpadra ezt az ún. moszkvai változatot, a nagy koreográfus, Leonyid Lavrovszkij hagyományainak szellemében. Mihail Lavrovszkij ma a Bolsoj Színház balettmesterként örömmel vette az eredeti változat visszaállítását a Magyar Nemzeti Balett előadásában, amelyhez üzenetben sok sikert kívánt. 

Az előadásokra nemcsak a nagy klasszikusokat értő és kedvelő közönséget várják, hanem azokat is, akik most ismerkednének a balettkultúrával – érdemes a gyökereknél kezdeni.

A balettelőadások karmestere Csányi Valéria és Déri András, aki a bécsi Staatsoperben számos alkalommal vezényelte a Giselle-t.
További előadások: október 5., 8., 11.

A HOPPartklub sétáló-éneklő előadásával pénteken elkezdődött az ötödik PLACCC Fesztivál, amely október 2-ig tart Budapesten. A következő napokban cápák és nindzsák, egy életteli lottóház, egy mini-jeleneteket árusító bolt, művészeti geocaching, dunai felfedező játék és digitális palackposta is várja a vendégeket.

Az ötödik PLACCC Fesztivál szeptember 23. és október 2. között a valóságon túlra, Budapest rejtett dimenzióiba repíti a közönséget. A HOPPartklub színészei pénteken a Ferenciek tere környékén mutatták be rendhagyó, éneklő-sétáló produkciójukat. A Scale 1:5 című koncertelőadás során a közönség a könnyűzene klasszikus slágerei segítségével egy hangképregénybe csöppen, amelyben szecesszió, érzékiség, sőt még Britney Spears is felbukkan. Az előadást hétfőn 19:30-tól és 20:30-tól még meg lehet nézni.

A VaLyo Csoport kedden este gyalogos felfedező kvízjátékot indít a Duna Tanösvény mentén. A program két végállomása a STÉG a Belgrád rakparton és az A38 állóhajó a Petőfi hídnál. A két pont között este 8-tól Bajkó Péter mutatja be, milyen a Digitális palackposta és hogyan lehet a folyó hullámain chatelni a barátokkal.

Kinyitott a Néprajzi Múzeum MaDok programjának Etnomobil 2.0 nevű mobil múzeumi kiállítása is a PLACCC Fesztiválon. A lakókocsi vasárnap 14 és 20 óra között még látogatható a VIII. kerületi Szabó Ervin téren.

A Nyugati téri aluljárót a héten cápák és nindzsák lepik el, de csak a beavatottak látják őket. A berlini Invisible Playground alkotócsoport a vállalkozó kedvű városlakókkal közösen fejleszt interaktív utcai játékokat. A Field Office Budapest című program résztvevői vasárnap délután már tesztelhették a játékokat, amelyeket szeptember 30-án, október 1-én és 2-án végleges formájukban próbálhatnak ki a nagy játékhétvége résztvevői.

Vándorló építési terület hökkenti meg a Király utcai Central Passage környékén sétálókat. A cseh Tomáš Moravec és a szlovák Matěj Al-Ali képzőművészek szokatlan munkálatokba kezdtek, és a valódiakra emlékeztető építési területet alakítottak ki. Ezt azonban csak azok veszik észre, akik közelről is bekukkantanak a fémkerítés mögé, mert itt semmi sem az, aminek látszik. Az Alaptalanul című projekttel a művészek rámutatnak, mennyire „vakon" használjuk a várost.

Elindult a Nano-invázió című művészeti geocaching játék, megnyitja kapuit a Múzeum körúti Lottóház és a mini-jeleneteket árusító Bolt, csütörtöktől pedig virtuális utazásra indulhat a közönség a belga CREW társulat különleges színházi előadása, a Terra Nova segítségével a volt tévészékházból.

---

PLACCC Fesztivál – Budapest, 2011. szeptember 23.- október 2.

Részletek és hírlevél: www.placcc.hu

Vinnai András Lefitymálva című új darabjával indítja az évadot a Gólem Színház; a zsidósággal kapcsolatos paranoiákról szóló, kritikus hangvételű előadásban Lukáts Andor, Nagy Mari, Schmied Zoltán, Bánki Gergely és Huzella Júlia játszik, a bemutatót szombat este tartják.

 „Skatulyázzunk, általánosítsunk és mutogassunk egymásra, amíg el nem fáradunk! Rettegjünk addig, amíg már képtelenek vagyunk komolyan venni rettegésünk tárgyát!”

LEFITYMÁLVA

A produkciót a Sanyi és Aranka Színházban játsszák, ahova a Gólem Színház a 2011-12-es évadban beköltözik, és amely a tervek szerint a zsidó színház előadásai mellett teret ad különböző kultúrák fiatal, kortárs alkotóinak megjelenésére, együttműködésére.
Az első bemutató, a Lefitymálva című darab merész és önkritikus megközelítésben dolgozza fel a zsidósággal kapcsolatos társadalmi paranoiák témakörét. A zsidó kultúrával foglalkozó független színház szerint társadalmunkban a "zsidó vs. nem-zsidó" hivatkozású diskurzus ördögi köröket fut. "Ezért fontos, hogy próbáljunk nyitni egymás felé, mégpedig úgy, hogy saját közösségünkhöz is kritikai szemmel közelítünk" - írják.

A darab előkészületeként a színház felhívást intézett a közönséghez: mindenki beküldhetett zsidósággal kapcsolatos közhelyeket. A legvadabb, előadásba is beemelt elméletek közé tartozik a Tesco kétfunkciós szerepének „magyarázata”. Eszerint az áruházak teteje azért lapos, mert oda fognak leszállni az izraeli helikopterek, hogy elfoglalják Magyarországot. A megszálló zsidók pedig rögtön innen költöznek majd be az üresen álló lakóparkokba. Egy interneten is terjedő hiedelem szerint a Moszad cápákat küldött Egyiptom partjaihoz, hogy megharapják a turistákat.

A gyűjtés után a beérkezett anyaggal felkeresték Vinnai András drámaírót, majd vegyes kulturális hátterű fiatalokból álló csapatot verbuváltak a darab megvalósítására. "A cél, hogy a különböző látószögből közelítő, sokszor öröklött előítéleteit hordozó felek mindegyikét szembesíteni lehessen abszurd berögződöttségeivel. Mindezt rengeteg humorral" - olvasható az előadás ismertetőjében.

Mint írják, a Lefitymálva című darabban mindenkit kinevethetünk, önmagunkat is. A darab igen kritikus a zsidó közösséggel szemben is, nagy adag (ön)iróniával láttatja a zsidóságon belüli mániákat, amelyeket részben két karakter - Rosenzweigbergerstein holokauszt-szakértő és Horovitzné, számos zsidó szervezet vezetőségi tagja - közvetít.

Borgula András, rendező a darabról:

 „Van egy olyan sztorink is, hogy ultrahangos technikával a legkisebb, legbarátságosabb kiskutya is gazdija ellen fordítható, így belátható időn belül a csivavák tulajdonosuk torkának ugranak. Az egyik falusi kórus „Dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó, szalonnát eszik a zsidó” - kezdetű beéneklése szintén említésre méltó. Nemcsak azt figurázzuk ki, mit gondolnak rólunk, hanem azokat a paranoiákat is, melyek a zsidóságon belül élnek: hogy minket mindenki utál, meg akarnak ölni, a tengerbe akarnak taszítani. Van, amin csámcsognak az interneten, de mi sokkal durvábbakat tudunk. Az igazság mindennél durvább”.

Vinnai András, író a darabról:

"Bevállaltan antiszemita és zsidóbérenc, egyértelműen antinacionalista és fajvédő. Addig szeretnénk püfölni a fogalmakat és a kategóriákat, a félelmeket és a fájdalmakat, amíg azok teljesen el nem veszítik eredeti jelentésüket és funkciójukat. (...) A nyersanyag valójában évezredek óta gyűlik."

"Az antiszemiták azt mondják, hogy ti, zsidók vagytok a hibásak mindenért. A zsidók meg azt mondják, hogy mi nagyon sokat szenvedtünk, és mindig bántanak minket. Ezt a kettőt szeretnénk egyszerre megjeleníteni, és nevetség tárgyává tenni. Az egész problémakört továbbgerjesztjük az előadásban. Először félünk kimondani a zsidó szót, aztán fennhangon zsidózunk, aztán addig mondjuk, amíg már tényleg nem jelent semmit.

Nem merem azt mondani, hogy nem antiszemita előadás, mert az. De itt az antiszemitizmus egy vicces kifejezés. Borguláéké pedig egy zsidó színház, és nekik talán szabad ezt. Az volt a cél, hogy ne a megszokott körben mozogjunk. Változtassunk az irányon, és mi támadjuk be magunkat. Ezen a másik tud röhögni – és hogy igazából magán is, vagy csak rajtunk nevet, az rajta múlik".

A darabot szeptember 29-én, 30-án, október 13-án és 14-én is játsszák.

Forrás: Színház.hu, HVG

Básti Lajos és Csákányi László pályáját felidéző kiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban október 1-jén; a Básti-Csákányi: Két név - négy színész című tárlaton a két művész mellett leányaik, Básti Juli és Csákányi Eszter legfontosabb alakításait is bemutatják napjainkig, a közös előadásokat helyezve középpontba.

 Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiállítása a Bajor Gizi Színészmúzeumban Básti Lajos (1911-1977) születésének 100. és Csákányi László (1921-1992) születésének 90. évfordulójára emlékezik - közölte az OSZMI az MTI-vel.

Az összegzés szerint a kiállítás 1930-as évektől az 1990-es évekig idézi fel jelentős alakításaikat, alakjukon keresztül felvillantva a második világháború előtti magánszínházak világát, a Nemzeti Színház négy évtizedét és többek között a Fővárosi Operettszínház, a Vígszínház, a József Attila Színház vagy a Vidám Színpad előadásait.

Az 1970-es évek óta a színházi történetet kiemelkedő tehetséggel lányaik "írják" tovább: Básti Juli és Csákányi Eszter. A két színésznő pályája számos ponton találkozott, előbb a kaposvári Csiky Gergely Színház, majd a budapesti Katona József Színház társulatában. A kiállítás a közös előadásokat, azonos szerepeket helyezi a középpontba, de felidézi legfontosabb szerepeiket napjainkig.

A kiállítás számos fénykép mellett dokumentumokkal, interjú-részletekkel, személyes tárgyakkal, archív felvételekkel mutatja be a négy művész pályáját a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Az október 1-jén négy órakor nyíló kiállítás 2012. március 18-ig látogatható. 

Október 17-én tartja nemrég megjelent negyedik lemeze, a Hoppá! koncertszínházi bemutatóját a Budapest Bár az újranyílt MOM Kulturális Központban. A cigányzenét a füstös bárok és a modern idők muzsikájával vegyítő produkció új DVD-t is kiad.

HOGY ZAJLIK EGY KONCERTSZÍNHÁZ?

A színpadon egy fiktív budapesti tér épül fel a hatvanas évekből, ahol a piacos árusok bódéi mellett balról egy vendéglő kerthelyisége látszik. Az előadás ideje nagyjából egy napot mesél el. Éjféltől másnap éjszakáig követhetjük nyomon a piactér és a vendéglő életét, ahol minden szereplő dalra fakad, miközben szürreális képekben mutatkozik meg a hatvanas évek hangulata. A zenészek és énekesek itt színészek, mindannyian elképzelt karaktereket, a piactér furcsa figuráit, árusait, vendégeit személyesítik meg: az énekesekből kolbászsütő, vendéglőtulajdonos, messziről érkezett vidéki vendég válik. A zenés őrület főszereplője Farkas Róbert és zenekara, ők húzzák egyre bravúrosabban a talpalávalót, amíg a végső jelenetben megnyílik a Pokolbár kapuja, és pokolbéli táncba torkollik a piactéri nap.
Az emberségről, barátságról, kisszerűségről, gyarlóságról, nagyságról, tehát az életről szóló produkció egy fiktív budapesti téren mindössze egy fiktív napot mutat be, tűzdelve annyi furcsasággal, hogy valódi biztosan nem lehet, de igaz igen.

MÓDOSULT A BEMUTATÓ IDŐPONTJA

A koncertszínházi bemutató eredeti időpontja október 3. lett volna, ez most technikai okok miatt két hetet csúszik. Akik már megvették jegyüket az eredeti időpontra, a MOM Kulturális Központ pénztárában visszaválthatják vagy a bemutatóra átfoglalhatják, ráadásul ingyen megtekinthetik az egyébként fizetős nyilvános próbát október 3-án - közölték a szervezők.

EDDIG A KATONÁBAN muzsikáltak

A korábbi években a Katona József Színház adott teret a Budapest Bár színházi produkcióinak, idén az egyre nagyobb érdeklődés miatt új helyet kellett keresni a produkciónak. A koncertszínházi változat az októberi budapesti bemutató után számos vidéki nagyvárosban is látható-hallható lesz és október 27-én ezzel a programmal lépnek fel újra a fővárosban is a Művészetek Palotájában. Ennek az estének a bevételét a 20 éves Magyar Hospice alapítvány javára ajánlják fel.

DVD IS MEGJELENIK
A Farkas Róbert (hegedű, gitár) által vezetett Budapest Bár hamarosan megjelenteti első DVD-jét, amely számos érdekességet, különlegességet tartalmaz, például a Magyar Televízió által felvett, Szívemben bomba van című műsort és egy kulisszák mögé tekintő kisfilmet is.
A Budapest Bár zenekarban Farkas Róbert mellett Farkas Mihály játszik cimbalmon, Ökrös Károlyharmonikán, Farkas Richárd bőgőn, Kisvári Ferenc dobon és ütőhangszereken. A népszerű produkció énekesei: Rutkai Bori, Szűcs Krisztián, Lovasi András, Kiss Tibor, Frenk, Behumi Dóra, Ferenczi György, Keleti András, Kollár-Klemencz László és Németh Juci.

Az arany ára és a Túl a Maszat-hegyen nyilvános próbájával, valamint színházbejárással várja közönségét a Miskolci Nemzeti Színház a magyar dráma napján. Halasi Imre direktor, továbbá népszerű művészek - Eperjesi Erika, Fabók Mariann, Krámer György, Kulcsár Imre és Müller Júlia - pedig a színház jegyirodájában számítanak a nézők látogatására. 

Árvai Judit, a teátrum kommunikációs és marketingvezetője felidézte: Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója 1883. szeptember 21-én volt a Nemzeti Színházban. Ennek emlékére ünnepelik meg minden évben a magyar dráma napját.

Kitért arra, hogy nemcsak a jelenleg zajló színházi munkákba kaphatnak betekintést az érdeklődők, de bepillanthatnak a kulisszák mögé is, a jegy- és bérletvásárlókat pedig - Halasi Imre színházigazgató mellett - a teátrum művészei - Eperjesi Erika, Fabók Mariann, Krámer György, Kulcsár Imre és Müller Júlia - várják ezen a napon 10, 11, 12 és 13, valamint 16, illetve 17 óra között a jegyirodában.

Az iroda előtt pedig a színház zenekarának tagjai kamarazenét játszanak majd 10, 12 valamint 16 órakor, ezzel is megköszönve a nézők hűségét és a segítő szándékot a gazdaságilag nehéz helyzetben lévő színház felé - ismertette.

Megjegyezte: a magyar dráma napja programjai ingyenesek, belépőjegyek a nyílt próbákra korlátozott számban a jegyirodában igényelhetők. A színházbejárásra pedig kizárólag előre bejelentkezett vendégeket tudnak fogadni, jelentkezni a teátrum telefonszámán lehet.

Forrás: hvg.hu

A tizenöt másodperces ízelítő után most befutott a két részre vágott Alkonyat - Hajnalhasadás első felének két és félperces előzetese. Bella (Kristen Stewart) az esküvőjére készülődik (a menyasszonyi ruhát nem mutatják meg), megkapja édesapja áldását, könnyes búcsút vesz Jacobtól (Taylor Lautner), majd látunk pár részletet a legendásnak szánt ágyösszetörős nászéjszakából, amit Edward (Robert Pattinson) egyenesen "létezésének legjobb éjszakájának" nevez. Bella rögtön teherbe is esik, szokatlan gyorsasággal kezd el növekedni a hasában a vámpírbébi, félő, hogy nem fogja bírni a szülést. Jacob szomorkodik és figyelmezteti Bellát, hogy a vérfarkasok most már az ellenségüknek tekintik és a Volturi sem nézi jó szemmel a gyermekáldást. Végül sok futkározás és vicsorgás után a szülés izgalmas kockáival zárul az előzetes. Az Alkonyat - Hajnalhasadás első részét november 17-től vetítik a magyar mozik.

 A fiú a tükörből avagy rekviem a gyerekkorért 

Játék az elveszített gyermekkorért, a családi összetartozásért a függőségek világában, családon belüli erőszak ellen.
A tragikomikus, fénnyel és sötéttel egy időben játszó, egyszerre spirituális és realista történet hitet tanít a reménytelenségben és a céltalanságban, hitet abban, hogy minden túlélhető és megszerethető.
Egy családi pokol sírós-nevettetős bemutatása, filmszerű epizódokkal, melyek végén talán a néző is választ kap a kérdésre: "van olyan gyerek, aki minden nyomorúságot túlél?"

A darab az idei "Család Éve" kapcsán különös aktualitást nyer.

Az „ A fiú a tükörből” Paulinyi Tamás Irodalmi- díjas regénye, a „Bólébál” színpadi változata.

Paulinyi Tamás – író, pszi-kutató. Meghatározó tevékenységei: oktatás, írás, tudatkutatás. Az integrált megismerés oktatására létrehozott, Szepes Mária fővédnökségével működő Szintézis Szabadegyetem igazgatója és előadója, a különleges pszichés képességeket vizsgáló Pszi Labor vezetője. A „Bólébál” c. regény önéletrajzi könyve, mely 2008-ban az Athanaeum Kiadó gondozásában jelent meg és Irodalmi díjban részesült.

Részletes tartalom:

Önéletrajzi ihletésű mű, aminek erejét a tragikomikus élethelyzetek panaszos-beletörődős, sírós-nevettetős bemutatása adja. A kisgyerekből felnőtté érő főszereplő sorsa szinte tipikus. Hogyan válnak el a szülők és marad mégis egy lakásban a család, hogyan válik az anya alkoholistává, hogyan próbálja a fiú menteni a veszekedéseket, a verekedéseket, s mindezt titkolni a külvilág elől. A bizarr fordulók közben nagyobb, közös múltunk is megelevenedik. A politikától mentesen, mégis ismerős realizmussal élhetjük át a hatvanas, hetvenes évek hangulatát. A színpadi játék megoldása különös, egy monológ – két hangra. A mostani Író (Perjés János játssza) megérkezik ősei üres vidéki házába, azzal a szándékkal, hogy felelevenítve emlékeit, leszámoljon múltja és lelke „démonaival”. Felidéződik gyermekkora, önálló életre kel mindenkori saját maga, így újból átéli a katartikus élményeket. A mindenkori Tamás (akit Makranczi Zalán alakít) és a visszaemlékező mostani Író végig járja a gyermekkortól az utat újra, „teli lommal, teli emlékkel, teli halottal”. Közös játékukban megelevenednek a történet szereplői: a Nagymama, az Anya, az Apa, sőt még a kutya is. A darab végére – remélhetőleg – a terápiás hatás s em marad el, ami az Író hite szerint „élőre és holtra egyaránt kiterjed, adott esetben jól járhat a néző is”.

A darab hitet adhat a hasonló cipőkben járóknak, hogy minden túlélhető és megszerethető.

A Majmok bolygója: Lázadás

(Rise of the Planet of the Apes)

2011-ben megérkezett az új Majmok bolygója film a Lázadás, amely az értelmes majmok létrejöttét volt hivatott bemutatni. Újdonság, hogy a majmokat ezúttal az Avatarban is használt Capture Motion animációs technológiával keltették életre és nem jelmezekkel és sminkkel.

A film lényegében egy majom életét mutatja be a majmok felemelkedését, pontosabban csak azt, hogy lesznek okosabbak. Caesarnak hívják azt a majmot, aki intelligenciájának köszönhetően a majmok vezetőjévé válik és egységbe kovácsolja őket. A történetről röviden annyit, hogy tudósok dolgoznak az Alzheimer kór gyógymódján és állatkísérleteket végeznek, majmokon tesztelik a szérumot.

A filmről azt mondanám, hogy érdemes megnézni és ugyan mindenki lehúzta a 2001-es Majmok bolygóját nekem az is bejött. Az animációs technológia amivel készült nagyon jó egyébként és a filmbéli animációk nagyon élethűre sikerültek. Ami kivetni valót hagy maga után az mégis az számomra, hogy a film rövid, vagyis a történet volumenéhez képest igencsak kevés. A másik pedig nem tudom, hogy két részben akarják kidolgozni a történetet vagy lesz következő rész is, de igen csak hiányosra sikerült a film. Bennem felmerült az a nagy kérdés, hogy mégis hogyan sikerült meghódítaniuk az emberiséget a majmoknak, mert ezen a vonal kellene ezt a filmet folytatni. Ha a következő rész innen venné fel az események fonalát akkor természetesen tökéletesen elégedett lennék és nem is lenne több kérdésem a filmmel kapcsolatban, de mivel nincsenek információk egyenlőre arról, hogy akkor lesz e még újabb Majmok bolygója mozi, így fenntartom az előbb leírt véleményemet, a film rövid és tátongó űrt hagy maga után. E miatt a befejezetlenség miatt kicsit az az érzésem támadt egyébként, hogy a készítők még ezt folytatni akarják. 

Cowboyok és űrlények

(Cowboys & Aliens)

2011. augusztus 25-én került a magyar mozikba ez az új amerikai sci-fi film. Az érdekességét abban látom, hogy a mostanság rendkívül népszerű „gonosz űrlények meg akarják semmisíteni a Földet”  és persze ennek a filmnek is képregény az alapja és a már letűnt -egykor klasszikusnak számító- western műfajokat igyekeztek kombinálni. Az alapkoncepció miszerint a most népszerű és a hajdanán favorit stílusokat egy film erejéig összekössük nagyon is szép és jó elgondolkodás lett volna. Tehát ott tartunk, hogy az elgondolás szép és jó de maga a kivitelezés az valami szörnyű. Az egyszer meg lehet nézni kategóriába sorolnám a filmet.

Kezdeném a westernes részével az egész film elemzését, a történet szörnyen sablonos és semmi eredeti nincs benne. A magányos revolverhős karakterének megformálásánál Daniel Craig mindent megtett nem a színészi képességei okoztak problémát. Egyszerűen fantáziátlan volt az egész szereplő. Meg ha belegondolunk magányos hősünk összerúgja a port a városi kiskirállyal (Harrison Forddal), na és persze ott van ő is a nő (Olivia Wilde).

Itt térnék rá az űrlényes témára. Én elhiszem, hogy a kis zöld emberek nem nyújtanának kellő izgalmat és nem is váltanának ki olyan mértékű félelmet a nézőből. De az űrlények szörnyen bugyuták magának a külsejüknek a kidolgozása is hagy kívánni valót maga után. A fegyverzetük, pedig egy karkötő szerű valami amiből lőnek. Ennyi erővel ET gonosz ikertestvére is játszhatta volna a főellenséget a filmben az is körülbelül ennyire lett volna röhejes. A western és a sci-fi összefonódásaként értelmeztem azt is, hogy az űrlényeknek az arany kell, hogy milyen okból azt már nem tudom megmondani nektek. Egyszerűen olyan kapzsik lennének, mint a klasszikus western szereplők? Vagy a kis órából a kezükön szeretnének Rolexet gyártani? A női főszereplőről, pedig nem ejtenék szót nézzétek meg a filmet, már akit érdekel de a csaj is egy érdekes figura a filmben.

A színészekkel semmi kivetnivalóm nincsen ők tényleg mindent megtettek, sőt a két férfi főszereplőre véleményem szerint nagyon is illenek a rájuk osztott szerepek. A forgatókönyvről már beszéltem, hogy sablonos a végére kapott észbe a rendező is és próbálta a legtöbbet kihozni a filmből, nem sikerült. Inkább egy jó westernt kellett volna készíteniük, sajnos a western korszaka leáldozott jó pár évtizeddel ezelőtt ezért reménykedtem, hátha most kicsit visszarántják a köztudatba ezt a műfajt. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy csalódás volt ez a film, legalábbis számomra. Tényleg vártam nagyon amikor láttam a trailert, hogy mit fognak ebből kihozni, többre számítottam.