A Kerekes Band az utóbbi évek egyik legütősebb világzenei bandája: hasító ethno-funk, felszabadító csángó boogie, nagy terpeszes rock 'n' roll. Koncertjeikre jellemző a pulzáló "stadion-folk" hangulat, melyet csodás gyógyulások és pszichedelikus látomások kísérnek. Fehér Zsombor koffernyi effekttel megtámogatott furulyakészlete mellett egyszemélyes showműsorával teszi fel a betyárkalapot az élményre, miközben úgy fújja, akár egy bronxi funkpartira beszabadult megvadult őscsángó, aki Jimi
Hendrix legzúzósabb ütemeit szívta magába a gyimesi hegytetőn. Námor Csaba úgy nyomja kobzát, ahogy az az Ethno Funk Testvériség igazságtevőjéhez illik: minden akkordja felér egy pörgőrúgással. Csarnó Ákos brácsajátéka hozza az atavisztikus örömtudathasadás energiáját és zaftját, mialatt higanypumpaként kezdi mozgatni a hallgató lelkét. Kónya Csaba basszusa és Fehér Viktor dobjátéka pedig egyértelműen a folk-biznisz legkeményebben dolgozó ritmusszekcióját adja.
Koncert: 2011. szeptember 23. (péntek) 20.00
Miskolc, Művészetek Háza előtti tér, Jameson színpad
Először volt a zene. Aztán jött a szív és a lélek. Nagyon röviden és erősen leegyszerűsítve így írható le a Carbonfools elmúlt hét esztendeje. A zenekart a Belgás DJ Titusz alapította. 2004-ben jelent meg a Crossroads Records gondozásában. A hangzásvilágot az elektronikus alapok és az élõ hangszeres muzsika fúziója határozza meg. Zenéjük a rock, blues, reggae, dub, disco, folk, ethno, darkwave és a mai modern elektronikus műfajok egyvelege. Fennállásuk alatt rengeteg remixet készítettek olyan elõadóknak, mint például a Noir Desir, Kispál és a Borz, Jazz+Az, Korai Öröm, Kimnowak, Anando Drom, stb. Angliában a Mint Source kiadó három maxilemezt jelentetett meg, melyek igen kedvezõ fogadtatásban részesültek az angol DJ-k körében. A 2001-es Sziget Fesztiválon debütáltak és azóta is folyamatosan koncerteznek. Sajnálatos módon Tóth Szabolcsot azóta szitármániája elszólította messze Indiába. 2006 nyarán csatlakozott a zenekarhoz Fehér Balázs (énekes, PopModel), aki dalszövegeivel érthetetlenné tette a Szénhülyék zenei stílusát. 2008-ban jelent meg Carbonheart című lemezük, melynek dalait előszeretettel játszottak a rádiók és a televíziók nem is beszélve a több százezres internetes letöltésről. Magyarország egyik legismertebb koncertzenekaraként folyamatosan járják a magyarországi klubokat, sőt 2010-ben két londoni koncertet is adtak. 2010 legvégén jelent meg harmadik nagylemezük a Carbonsoul, mely stílusában az előző lemez továbbgondolása, megmaradt a jellegzetes carbonos pszichedelikus techno űrrock hangzás,megspékelve új elemekkel mint a new wave,a blues vagy a turbopolka. Titusz szerint: "Ez a lemez sokkal dal orientáltabb, mint az előző, több szerepet kapott Balázs hangja, megjelentek új elemek, mint a new wave, blues,de persze megmaradt a jellegzetes carbonos pszichedelikus techno-rock massza is. Feltűnnek vendégelőadók is egy-egy számban. A rádiókban hallható Sunset című dalban például Fehér András a csapat énekesének (Fehér Balázs) édesapja énekli az operabetétet, de a gitáros Fekete István, azonos nevű, trombitás édesapja is feltűnik itt-ott. A zenekar a brit Dreadzone meghívására nemrég két koncertet adott Londonban, amelynek eredményeként dalaikat egyre többfelé ismerik már szerte Európában. A nemzetközi ismertség előtt egy lépéssel Miskolcon a CineFest keretein belül is megnézhetjük őket.
A világhírű német rockzenekar 2009-ben ismét összeállt, így várható volt, hogy ellátogatnak hozzánk is egy koncert erejéig. 2011. október 15-én a Club 202-ben ez meg is történik majd.
A Guano Apes 1994-ben tűnt fel a rock palettáján és átütő sikert arattak köszönhetően a teljesen egyedi gitárhangzásnak, valamint az énekesnő Sandra Nasic jellegzetes hangjának. Az áprilisban megjelent Bel Air című albummal turnéznak, de nem kell senkinek szomorkodnia, hiszen fel fognak csendülni olyan klasszikus, régi számaik is, mint az Open Your Eyes, No Speech vagy a Big in Japan.
A jegyek ugyan már március 10-től kaphatóak, azért reménykedjünk benne, hogy befér mindenki. A belépő 6900 Ft, október 3-tól 7900 Ft, ami szerintem tényleg minimális összeg egy Guano Apes koncertért. Jegyek beszerezhetőek a http://www.ticketportal.hu weboldalról, az ismert rockboltokban és a Ticketportál jegyirodáiban is.
Tehát Guano Apes 2011.október 15-én a Club 202-ben (ex Wigwam) kapunyitás 19 órakor. Jó szórakozást!
2011. szeptember 22-én Csütörtökön ismét megrendezésre kerül a Critical Mass biciklis felvonulás. A mozgalom célja, hogy a mindennapos kerékpározást népszerűsítsék és nem csupán szabadidős programként, hanem közlekedési eszközként. Tehát aki teheti menjen biciklivel munkába vagy iskolába és így csökkenne a várost érő forgalmi terhelés és a szmog. Először Budapesten szerveztek ilyen felvonulást, ma minden nagyobb városban találkozhatunk CM-el.
A criticalmass hivatalos oldalán minden fontos információt megtudhat a kedves érdeklődő többek között azt is, hogy mely városokban számíthat felvonulásra.
Critical Mass Miskolcon
A cél az egyetemváros a szervezők ezért minél több egyetemistát is várnak a bringázók közé. Indulás 17:00-kor a Sportcsarnoktól, de 16:30-ra legyen ott mindenki, mert akkor van a gyülekező. A városban egy kis kerekezés után indul meg a menet az egyetemváros felé, 15 éves az a kerékpárút, ugyanis ami kivisz odáig.
Lesz jelmezverseny is szóval öltözzetek maskarába és a nyertes kap egy tortát!
A Compact Disco egy elektronikus zenei formáció, melyet négy tehetséges magyar zenész alkot: a Toy Division-ből és Brownfield zenekarból ismert billentyűs, Pál Gábor, a Brownfield zenekar basszusgitárosa Sándor Attila, a Collins & Behnam DJ páros iráni fele Lotfi "Begi" Behnam és Walkó Csaba, aki szintén a Brownfield együttesben mutatta meg ének tudását. A trió első albuma 2009. novemberben jelent meg Stereoid címmel, a CLS Music kiadásában. Roppant slágeres vokál témák, remek groove-ok, kellemes szinti dallamok jellemzik a 10 dalos anyagot, melyek mind angol nyelven íródtak. Az I'm In Love című dalhoz készült az első videoklip, mely 2009 december elejétől látható a magyar zenecsatornákon. 2010.augusztus 1-jén elkészült a zenekar második videoklipje, a Without You című számhoz. A harmadik videoklip a Fly or Dive című slágerhez készült. A zenekart jelölték a 2010-es Fonogram díjra az év elektronikus zenei produkciójaként, mely már önmagában is roppant nagy elismerés, tekintettel arra, hogy az album megjelenése és a jelölés közt három hónap telt el csupán. 2010 nyarán jelölték őket Bravo Otto díjra, mint az év magyar felfedezettjei. Ezév elején az a megtiszteltetés érte a zenekart, hogy remixet készíthettek Ákos: Fénybe nézz című dalára, ami olyan jól sikerült, hogy két verzióban is felkerült Ákos áprilisban megjelent maxi lemezére. 2011-ben a Compact Disco már nem csak jelölve lett, hanem meg is kapta Fonogram díjat az "Év elektronikus albuma" kategóriában, illetve felléphettek a díjátadó gálán a Without You című slágerükkel. Húsvétkor újabb sikerélmény érte a zenekart: az Antropos Kulturális Online Magazin közönségszavazásán az Év albuma kategóriában a Stereoid című albumuk kapta a legtöbb szavazatot, így újabb díjjal lettek gazdagabbak. A zenekart jelölték Viva Comet díjra, az Év zenekara kategóriában, és június 10-én, a Comet gálán fel is lépett a zenekar.
Koncert: 2011. szeptember 21. (szerda) 20.00
Miskolc, Művészetek Háza előtti tér, Jameson színpad
A botrányhősnőről szólhat az idei MTV EMA: Lady Gaga hat jelölést gyűjtött be, túlszárnyalva ezzel tavalyi öt esélyét. Katy Perry négy, a két ifjú tehetség, Adele és Bruno Mars pedig három-három jelöléssel erednek a popdíva után. Az MTV EMA Legjobb Magyar Előadónak járó díjára jelölt öt magyar zenekar névsora is hivatalossá vált. Az MTV EMA győztese pedig indulhat a kultcsatorna új globális díjáért, a World Wide Act címért!
A november 6-i díjátadó legnagyobb esélyese Lady Gaga, aki hat jelölést gyűjtött be, köztük a Legjobb Pop Előadó, a Legjobb Női Előadó és a Legjobb Dal kategóriájában. Katy Perry négy szoborra pályázhat, többek között a Legjobb Dal díját hozhatja el a hazánkban forgatott Fireworkcímű megaslágerével. A férfiaknál négy jelölésével Bruno Mars viszi a prímet, aki a Legjobb Férfi-, a Legjobb Push, és a Legjobb Új Előadó címért járó szobrokat is bezsebelheti, de Adele-lel karöltve beszáll a Legjobb Dalért folyó küzdelembe is.
Óriási lehetőség előtt áll öt hazai együttes is. Idén a Bin-Jip, The Carbonfools, a Compact Disco, a Fish! vagy a Punnany Massif lehet Magyarország legjobbja: ők öten szállnak majd versenybe az MTV EMA Legjobb Magyar Előadó díjáért. A győztes pedig esélyt kap arra, hogy a hazai elismerés mellett induljon a World Wide Act címért a belfasti MTV EMA-n.
Az EMA legifjabb, World Wide Act kategóriájával idén először találkozik a nagyközönség. Az új kategória igazi zenei csemegét ígér, hiszen Európa, Észak- és Latin-Amerika, Ázsia és Csendes-Óceánia, valamint Afrika, India és Közel-Kelet regionális jelöltjei indulnak a kategóriában, amelynek célja a zenei sokszínűség, a tehetség és az alkotószenvedély ünneplése. A jelöltekről pedig:
Bin-Jip
A szokatlan hangzású név mögött négy fiatal zenész rejtőzik. A csapat nem akarta elkapkodni a színre lépést: Harcsa Veronika, Andrew J, Kaltenecker Zsolt és Gyémánt Bálint több mint egy évig írták és csiszolgatták eklektikus, a korábbi munkáikhoz képest modernebb és kísérletezőbb hangzású, mégis dalközpontú műsorukat. Bemutatkozó lemezük, az Enter a Fonogram díjátadó gálán a 2010-es év legjobb hazai alternatív albumának járó díjat nyerte, lemezük címadó dalához pedig Pater Sparrow forgatott videoklipet.
The Carbonfools
A zenekar a 2001-es Sziget Fesztiválon debütált, azonban meghatározó hangzásvilágát 2006- ban, Fehér Balázs csatlakozásával nyerte el. Zenéjük a rock, blues, reggae, dub, disco, folk, ethno, darkwave és a mai modern elektronikus műfajok egyvelege.
Első nagylemezük Poisoned Goulash címmel 2004-ben jelent meg, ezt követte 2008-ban Carbonheart, illetve 2010-ben a Carbonsoul.
Compact Disco
A Compact Disco négyese 2008 óta biztos pont a hajnalig tartó önfeledt, ugyanakkor minőségi bulira vágyó zenerajongók életében. Első albumuk, a Stereoid, egyedi és friss hangzásával felpörgette az elektronikus zenei életet. Ez a sajátos és szinte ropogós stílus meghozta gyümölcsét: a Fonogram- díjas zenekar, 2011-ben az Év elektronikus zenei produkciója díjat is elnyerte.
Fish!
100 % hardpop. Cicalányoknak, vérivóknak, hétvégi harcosoknak, metálosoknak, táncoslábúaknak, deszkásoknak, lakatosoknak, hátsó sorban sörözőknek, színpadugróknak. Az 1999-ben alakult, két nagylemezzel büszkélkedhető csapat idén a Grenma és az Insanezenekarok segítségével tölti meg a klubokat, és a következő albumig sem kell már sokat várni: aSav című új korong előreláthatólag ősszel jelenik meg.
Punnany Massif
Fifikás lírika, robbanékony hangminták, harmonikus hangszeres játék a Mecsek (leg)aljáról – a pécsi Punnany Massif 2003 óta működő, különböző zenei stílusokat, így a hip-hop-ot, népzenét, rockot, jazz-t és kortárs elektronikus hatásokat vegyítő pécsi zenekar. Az együttes kiadványain és élő koncertjein is az őket jellemző egyedi, eklektikus, de mégis kiforrott zenei világ bemutatására törekszik, a zenekarban pedig éppolyan fontos szerepe van a nagybőgőnek, hegedűnek, mint a DJ- nek.
A hazai zenekarokra a http://hu.mtvema.com/ oldalon lehet szavazni szeptember 19-től. Október 17-től pedig a Best World Wide Act címért folyik a verseny, amelyért a legjobb magyar csapat a regionális győztesekkel száll harcba.
A 2011-es MTV EMA jelöltlistája:
Legjobb Dal
Adele – “Rolling In The Deep”
Bruno Mars – “Grenade”
Jennifer Lopez ft Pitbull – “On The Floor”
Katy Perry – “Firework”
Lady Gaga – “Born This Way”
Legjobb Élő Színpadi Produkció
Coldplay
Foo Fighters
Katy Perry
Lady Gaga
Red Hot Chili Peppers
Legjobb Pop Előadó
Britney Spears
Justin Bieber
Katy Perry
Lady Gaga
Rihanna
Legjobb Új Előadó
Bruno Mars
Far East Movement
Jessie J
LMFAO
Wiz Khalifa
Legjobb Női Előadó
Adele
Beyoncé
Jennifer Lopez
Katy Perry
Lady Gaga
Legjobb Férfi Előadó
Bruno Mars
David Guetta
Eminem
Justin Bieber
Kanye West
Legjobb Hip Hop Előadó
Eminem
Lil Wayne
Jay Z & Kanye West
Pitbull
Snoop Dogg
Legjobb Rock Előadó
Coldplay
Foo Fighters
Linkin Park
Kings Of Leon
Red Hot Chili Peppers
Legjobb Videó
Adele – Rolling In the Deep
Beastie Boys – Make Some Noise
Beyonce – Run The World (Girls)
Justice – Civilization
Lady Gaga – Born This Way
Legjobb Alternatív Előadó
30 Seconds To Mars
Arcade Fire
Arctic Monkeys
My Chemical Romance
The Strokes
Világ Legjobb Színpadi Előadása
30 Seconds To Mars
Arcade Fire
The Black Eyed Peas
Diddy Dirty Money
Enrique Iglesias
Kings Of Leon
Linkin Park
My Chemical Romance
Ozzy Osbourne
Snoop Dogg
Legjobb Push Előadó
Alexis Jordan
Big Time Rush
Bruno Mars
Far East Movement
Jessie J
Katy B
LMFAO
Neon Trees
Theophilus London
Wiz Khalifa
Legjobb Magyar Előadó
Bin-Jip
The Carbonfools
Compact Disco
Fish!
Punnany Massif
A Legnagyobb rajongók
30 Seconds To Mars
Justin Bieber
Lady Gaga
Paramore
Selena Gomez
SZAVAZZATOK ITT:
Elfogytak a fesztiválok a suli kezdetével?? Nehogy ezt gondoljuk! Mindig vannak akik bulizni, és fesztiválozni szeretnének valahol az országban. Csak utána kell járnunk egy kicsit. Ha október, akkor Rocktóber. 3 nap, ami a koncertekről, a bulikról, a sörökről és az emberekről szól… Érdemes kihasználni ezt a lehetőséget!
Valahol, a távoli Borsod megyében egy Miskolc nevű kisvárosban, ahol még a madarak is jórészt visszafordulnak minden évben megrendeznek két hatalmas bulit: májusban a M.E.N-t (Miskolci Egyetemi Napok), valamit októberben a Rocktóberfesztet. Hát srácok, nyakunkon az október, úgyhogy irány Miskolc, 2011. október 13-tól 15-ig idén is lesz fergeteges buli! 4 nap alatt 4 színpadon több mint 40 fellépő.
Azt mondják, hogy minden fesztivál évről évre silányabb, mivel vagy elpopulárisodik és élvezhetetlen a tömeg miatt, vagy épp ellenkezőleg: elnéptelenedik, gyengébbek lesznek a fellépők. Nos, a kivétel erősíti a szabályt: bátran állíthatom saját tapasztalataim alapján, hogy a Rocktóber minden éven hozza a formáját. Garantált a jó hangulat és kisvárosi mindenki-ismer-mindenkit atmoszféra. Talán a Hegyalja fesztivál kicsinyített mása lenne, ha valamihez hasonlítanom kellene.
A Rocktóberre látogatók a zenei stílusok széles skálájáról válogathatnak.
Miskolc, az egyetem és főleg a Rockwell Café sok szeretettel vár mindenkit. MI BIZTOS, HOGY OTT LESZÜNK!
Tovább infó: www.rocktoberfest.hu
A PASOundsystem a Pannonia Allstars SKA Orchestra soundsystem projectje. Ez annyit tesz, hogy a PASO legénységéből néhány tag (alap esetben: Lipi és KRSA; máskor: Frédi, Jani, Dávid és esetleg Zsolti is) és a PASO állandó selectora: Selector Áfonya a jamaikai soundsystem kultúrát hozzávetőlegesen követve, a fellépésein kedvenc lemezeit játssza, miközben ez kiegészül élő hangszerekkel és szövegeléssel/énekléssel.
Bővebben ez azt jelenti tehát, hogy a formáció régi, főként tradicionális ska, rocksteady és reggae bakelit lemezeket játszik (néha persze előkerülnek a dub, modern roots és dancehall lemezek és Lipi, Jani, KRSA cd gyűjteménye is). Ezt fűszerezi az élő dob (ált.: djembe afrikai dob), valamint esetenként trombita és billentyű improvizációk is színesítik a végeredményt. A hagyományos értelemben vett deejay (Jamaikában eredetileg így hívták az európai kulturában mc néven elhíresült mikrofonos embert) szereptől annyiban tér(nek) el a PASO soundsystem toastere(i) (ez szintén az mc-t jelöli), hogy nem mutatj(ák) be egyesével a számokat, azaz nem operátorként funkcionál(nak), valamint jelenlét(ük) nem is folyamatos a live act során. Az mc szerepet általában KRSA tölti be, de néha Lipi is magához ragadja a mikrofont, illetve gyakori vendég a PASOundsystem fellépésein a Tigrisből és a Flegma Dogz-ból is ismert mc Copy Con is.
A PASOsoundsytem fellépések különlegessége, hogy a régi ska örökzöldektől napjaink dancehall slágereiig terjedő skála néhány pontján hallhatunk PASO verziókat is (ahol vagy a zenei alap vagy a szöveg megegyezik egy-egy Pannonia Allstars Ska Orchestra szám zenéjével/szövegével), valamint a formáció természetesen gyakran pörgeti azokat a felvételeket is, amelyek szerepelnek a PASO által feldolgozott és koncerteken is előadott dalok között.
Koncert: 2011. szeptember 20. (kedd) 19.30
Miskolc, Művészetek Háza előtti tér, Jameson színpad
2011. szeptember 30-án a Budapest Sportarénában is fellép a popzene egyik legnagyobb sztárja!
Britney Spears, aki mindig is elbűvölte rajongóit látványos koncertjeivel, bejelentette Femme Fatale elnevezésű turnéjának őszi, európai állomásait. Britney egy nem mindennapi showt ígér új turnéján, amely június 16-án indul a sacramento-i Power Balance arénában.
Az énekesnő egy teljes generációra volt hatással, és most, 3 év kihagyás után új albummal jelentkezett, amelyet – érthetően - óriási várakozás előzött meg. Hetedik lemeze az amerikai lista első helyén nyitott, bizonyítva, hogy rajongói ugyanúgy szeretik és kitartanak mellette, mint karrierje első éveiben. Ez Britney Spears hatodik #1 albuma, és már közel 100 millió eladott lemezzel büszkélkedhet 1999-es debütálása óta.
„Till The World Ends” című új kislemeze még a Femme Fatale album debütáló „Hold It Against Me” című dalát is túlszárnyalja sikereivel, hazánkban is egyre népszerűbb a rádiók és a rajongók körében.
Britney eddigi stúdióalbumai: …..Baby One More Time (1999), Oops!... I Did It Again (2000), Britney (2001), In The Zone (2003), Blackout (2007), Circus (2008) és Femme Fatale (2011).
A jegyek már megvásárolhatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül is.
A budapesti koncertre is kaphatók limitált számú, kiemelt állójegyek, amelyek a turné összes eddigi állomásán szinte percek alatt elfogytak.
További információk a turnéval és jegyekkel kapcsolatban a BritneySpears.com, a livenation.hu és a ticketpro.hu oldalakon találhatók.
Idén szeptemberben 10. évadát nyitja meg az Erzsébet téri Gödör Klub. A klub erőssége aktualitásában és társadalmi felelősségvállalásában rejlik, amely éppúgy megjelenik művészi kínálatában (zene, tánc, színház, performansz, irodalom, képző- és iparművészet), mint a civil programokban (Zöld Gödör program, középiskolás korosztályt célzó rendezvények, civil programok a demokratikus értékekről, jogokról, kötelezettségekről, társadalmi szerepvállalásról, tehetségkutató projektek, roma program, stb.).
A sokszínű kínálat részeként a Gödör Klubban nyílik meg az új táncházi évad. A huszonkettedik szezonnyitón szeptember 17-én, szombaton bemutatkoznak a Magyarországon és a határainkon túl működő magyar táncházak és a hazai etnikumok kultúráját őrző-közvetítő nemzetiségi táncházak. Délután négykor gyermekjátszóval, kézműves foglalkozásokkal és az aprók táncával kezdődik a program. Ezután a felnőttek hajnalig tartó, egymást váltó táncházakban táncolhatják, tanulhatják a magyar nyelvterület különböző tájegységeinek táncait. Fellépnek többek között a százhalombattai Csepp Forrás gyermek együttes táncosai, a Kolompos együttes, a Magyarpalatkai Banda, a Csürrentő zenekar, valamint Szalonna és Bandája. A helyszínen CD-k, könyvek, oktatási segédanyagok, ruhák, viseletek és ékszerek vására is helyet kap. Szervezők: Táncház Egyesület, Gödör Klub.
A Gödör Klubban évekkel ezelőtt talált otthonra a hagyományőrző magyar táncházmozgalom. Minden hónapban kétszer rendeznek táncházat. A hazai együttesek, tánctanárok mellett időről-időre fellépnek határon túli magyar előadók is. Szeptember 15-én a zenéről Nyitrai Tamás és barátai, a Bivaly, és a Csürrentő gondoskodik, szeptember 29-én Guessus Majda Mária koncertje után a Téka és a Zurgó együttes húzza a talpalávalót.
Újdonság, hogy októbertől minden vasárnap 16.00-tól Családi Táncházzal várják a kicsiket és szüleiket, nagyszüleiket. A zenéről ifj. Csoóri Sándor és fiai gondoskodnak
Az Európai Filmes Átjáró – European Film Gateway /EFG/ – 2008 szeptemberében elindított európai uniós projekt, melyben 14 ország 20 filmarchívuma, filmmúzeuma, filmes intézménye vállalt szerepet. Célja, hogy az európai filmörökség minél nagyobb része hozzáférhetővé váljon a nagyközönség számára. Az első három év munkájának eredménye 790.000 digitalizált filmes dokumentum, melyek között filmek, fotók, plakátok, írásos és hangos anyagok egyaránt szerepelnek. A Magyar Nemzeti Filmarchívum 1000, a némafilm és a hangosfilm első korából származó fotó és 1200, a kezdetek és a 90-es évek között készült filmplakát hozzáférhetővé tételét vállalta. A kiállítás kihelyezett multimédiás terminálján a most induló EFG portál tartalmába tekinthetnek be az érdeklődők, valamint kiállítunk a magyar anyagból egy reprezentatív fotó- és plakát-válogatást.
A némafilm történetének sajnálatos és sajátságos velejárója, hogy a filmek jelentős része az idők folyamán megsemmisült, elveszett. Éppen ezért elsősorban az ezzel foglalkozó szakemberek, de a filmet szerető civil érdeklődők számára is fontos és izgalmasak a filmek életét kísérő dokumentumok: forgatókönyvek, újságcikkek, riportok, kritikák, sztárfotók, de legfőképpen a filmek forgatása közben készült felvételek, az ún. werk-, stand- és reklámfotók), valamint a filmek plakátjai. Ezekből ugyanis valamelyest visszaidézhető, rekonstruálható az elveszett némafilm tartalma, hangulata, képi világa, miliője, technikai és művészi színvonala.
Kamarakiállításunkon a Magyar Nemzeti Filmarchívum film- és külön-gyűjteményeiben féltve őrzött, az EFG projektben szereplő, a némafilm korszakban készült magyar filmekből, fotókból és filmplakátokból mutatunk be válogatást. A budapesti és a kolozsvári filmműhelyekben Antallfy Sándor, Garas Márton, Janovics Jenő, Pásztory M. Miklós, Uher Ödön és mások mellett forgatta első filmjeit a későbbiekben világkarriert befutó Korda Sándor (Sir Alexander Korda) ésKertész Mihály (Michael Curtiz) is.
A forgatásokon készült fotókon és a filmplakátokon láthatók a kor legendás magyar színésznői és színészei, Bajor Gizi, Blaha Lujza, Fedák Sári, Lábass Juci, Lenkeffy Ica és Csortos Gyula,Rajnay Gábor, Rátkay Márton, Uray Tivadar és mások, akiket korabeli sztárfotókon is bemutatunk.
Ezek a forgatásokon készült fotók nemcsak film-, hanem egyúttal fotótörténeti kuriózumok is, hiszen a kolozsvári Dunky fivéreket méltán tekinthetjük a magyar werkfotózás megteremtőinek, első igazi mestereinek.
A magyar némafilm-plakátok pedig alkotóik, attraktivitásuk, magas művészi színvonaluk, technikai kivitelezésük okán a hazai művészettörténetben (plakátművészet, litográfiatörténet) is fontos helyet foglalnak el.
A kiállításhoz vetítéssorozat is kapcsolódik, melyen kizárólag kuriózumokat lehet majd látni, többek között Korda Sándor: Aranyember (1918), Janovics Jenő: Utolsó éjszaka (1917) és Deésy Alfréd: Aphrodité (1918) című alkotását.
A Műcsarnok és a Magyar Nemzeti Filmarchívum kapcsolatának több évre visszanyúló gyökerei vannak. Együttműködésükben jött létre a BBS Archívum, mely a Műcsarnok könyvtárában működő kutatóarchívum és webes adatbázis. A kiállítás multimédiás termináljain az EFG archívuma mellett a Balázs Béla Stúdió csaknem 200 órányi filmtartalmát is hozzáférhetővé tették.
Miskolcon az 1960-70-es években volt egy filmfesztivál. Ezt a hagyományt szerettük volna 2004-ben újraéleszteni, de új alapokra helyezve – emlékszik vissza a kezdeti célra Bíró Tibor, a CineMis Kft. ügyvezető igazgatója, aki a fiatalokat kívánta megszólítani már a CineFest indulásakor is. A célcsoport azóta sem változott, de a miskolci filmfesztivál ma már egyre több korosztály igényeit elégíti ki.
A versenyfilmek és a versenyen kívüli, kitekintő vetítések mellett több programmal, több műfajban készülnek a szervezők a szeptember 17–25. közötti fesztiválra.
A zene, az kell…
A könnyed szórakozást és az éjszakázást kedvelők számára a Művészetek Háza előtti színpad kínál majd szórakozást. Fellépnek a hazai zenei élet nagyjai, de természetesen a helyi feltörekvő együttesek is hallatják majd a hangjukat, így biztosan mindenki megtalálja a maga kedvencét.
A sort a Paddy and the Rats nyitja, még a hivatalos megnyitó előtt, majd követi őket az I Beats, az Evin és a Dömper, illetve a ’70-es évek pszichedelikus zenéit a new-wave-vel, a progresszív rockkal, a funkyval, indie-vel és sok egyébbel keverő Ritmiklift. A helyi vonalat a Ritmiklift mellett a miskolci rockzenei élet egyik meghatározó együttese, a Reflex is képviseli majd. A minőségi ska zenét a PASO Soundsystem, a Pannonia Allstar Ska Orchestra soundsystem projektje hozza el a miskolci éjszakába, de fellép a CineFest idején a Compact Disco és a rock, blues, reggae, dub, disco, folk, ethno, darkwave és a mai modern elektronikus zenét keverő The Carbonfools is, a zenei programokat pedig a Kerekes Band zárja majd.
Szakmázás és művészet
A CineClassics idén Szőts Istvánnal, Krzysztof Kieslowskival és Gabriel Pascallal foglalkozik.
Szőts István nem világhírű, nem is magyar származású, „csupán” magyar. Hazánkban alkotta két remekművét, az éppen 70 éves Emberek a havason és az Ének a búzamezőkről címűt. Szőts volt az első magyar filmes, aki nemzetközi sikert ért el. Egészen pontosan Velencében nyert díjat 1942-ben, s már akkor a neorealizmus előfutárai között tartották számon. Az 1960-as években a magyar újhullám alkotói már az ő nyomdokain jártak. A fesztivál egy retrospektív tárlat, illetve szeptember 23-án egy konferencia segítségével vezeti be a közönséget a filmes életébe, alkotásaiba, morális tartására, amely példaértékű.
Krzysztof Kieslowski a közép-európai rendszerváltások idején lett világhírű. A lengyel rendező életét, karrierjét, filmjeit bemutató kiállítás a łódzi Filmmúzeumból érkezik a Művészetek Házába, ahol egykori rendezőasszisztense jelenlétében levetítik az 1995-ben készült Megvagyok című Kieslowski-portéfilmjét is.
Igazi csemegeként lesz jelen a fesztiválon Gabriel Pascal, az aradi árva fiú története is, de tárlatvezetés segítségével az érdeklődők megismerhetik Major Tamás arcait is.
A kiállítások mellett komoly szakmai programokkal is készülnek a szervezők, hiszen a Jameson CineFest a Sunny Studioval közös workshopot tart, ahol bárki kipróbálhatja magát a filmesek világában. A Kunt Ernő Képíró Műhely pedig amellett, hogy különdíjat ajánlott a dokumentumfilmek kategóriájában, egy kerekasztal-beszélgetésre is invitálja a fesztiválozókat. A kötetlen beszélgetésen pedig szó esik majd a dokumentumfilmekről, a kulturális antropológiáról és a műhely tagjainak filmjeiből is láthat részleteket a közönség.
1996 szeptember 13.-án halt meg Tupac Amaru Shakur miután szeptember 7.-én egy fellépésre tartva egy lámpánál rálőttek és súlyos sérüléseket szenvedett. Mindösszesen 25 évet élt, mégis rendkívül termékenynek bizonyult.
Tupac a mai napig az egyik leghíresebb rapper, akinek a szövegei sohasem vesztik el hitelességüket és aktualitásukat. Legtöbb dalszövege az erőszakkal teli gyermekkoráról, a rasszizmusról, a gettóbeli életről és más rapperekkel való nézeteltéréseiről szól. Kiemelten fontos szerepet kapnak a számaiban a társadalmi problémák és az afroamerikaik nehézségei.
Hat albumot adott ki, de halála után is jelentek meg albumai, amelyek az addigi kiadatlan számat tartalmazták, vagy régebbi számait dolgozták fel rajtuk. Több filmben is szerepelt ezek közül talán a legismertebb az Utolsó belövés című film.
Nemrégiben ért véget az idei Diósgyőri Várszínházi Esték programsorozat, a nézőközönség máris egy újabb igazi kultúra csemegét fogyaszthat, ha úgy szeretné. A Háromszék Erdélyi Állami Táncegyüttes Kós Károly és Wass Albert szellemisége nyomán egy olyan produkcióval kedveskedik az miskolci közönségnek, amely valóban a legnagyobbak közreműködésével jött létre. Novák Ferenc - Tata kétszeres Kossuth díjas művész, aki szintén részt vett a munkálatokban csak egy olyan név a sok közül, akik már régóta újabb és újabb mérföldköveket gurítanak elénk ebben az amúgy is gyönyörű szakmában. A Horányi László által rendezett és Ivácson Lászlóáltal koreografált mestermű címe: Erdélyország az Én Hazám. Képzeltbeli hajónkon körbeutazzuk Erdélyországot, azt az országot melynél alig van több természeti, történelmi, népéleti, kulturális kincsekkel bíró földrész a Kárpát-medencében.
Amennyiben hagyományfaggató időutazásunk során, jeles múltunkra hivatkozunk, ha a jelen eltörpülésének tanújaként, távoli fények után kutakodunk, azt nem dicsvágy vagy önfitogtatásból tesszük – hiszen a valódi érdem szerény szokott lenni – hanem tesszük azért, mert a múlt iránytűje a jelennek, s mert létszükségletünk visszapillantani a múlt ritmusaira, hogy tisztábban hallhassuk jövőnk dallamait. Vándorlásunkon segítségül hívjukaz élő zene, a tánc, a mozdulat, a szó, a nevetés, a könny, a vetített kép erejét, hogy a nézőkkel közösen megteremthessük azt a harmóniát, mely szükséges az emberiség jelenkori, jövőbeli megmaradásához. A minden tekintetben tökéletes alkotás egy olyan élménnyel gazdagít majd Bennünket, amelyre már nagyon régen vágytunk, egy olyan világot teremt nekünk, amely bizton segít, hogy megismerjük mindazt, ami jobbá tesz Bennünket! Ez az az előadás, amit az egész családnak látnia kell, amit biztosan nem szabad kihagyni egy multikultúrális kincs – egy igazi varázslat – egy igazi élmény!
Remélem nem feledkeztetek meg a Magyar Dal Napjáról, ami holnap kerül megrendezésre. A fővárosa idén Nyíregyháza lesz, de aki nem tud eljutni oda az se csüggedjen, hiszen minden nagyobb városban lesznek rendezvények a magyar dalokkal kapcsolatosan.
Ha esetleg nem olvastátok volna még, a blogunkon már ejtettünk szót erről az eseményről, kedvcsinálónak megkapjátok megint ;)
http://zajkelto.blog.hu/2011/09/01/magyar_dal_2011
2011. szeptember 7-én jelenik meg Ljudmila Ulickaja új regénye. Az esemény alkalmából a szerző 2011. szeptember 7. és 15. között a Magvető Kiadó vendége lesz Pécsen, Budapesten és Debrecenben.
Ljudmila Ulickaja: Imágó
Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életén keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle „peresztrojkáig” terjedő időszak, az „olvadás” és a „pangás” korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás – a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai: megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.
A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a 20. század második felének embere miként képes – ha képes egyáltalán – a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni.
A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickajaalighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.
Ljudmila Ulickaja
Az 1943-ban született Ljudmila Ulickaja meglehetősen későn került be az orosz irodalmi életbe. Végzettségét tekintve genetikus, kényszerűségből hagyta el eredeti pályáját. Miután munkahelyéről kirúgták, három éven át a moszkvai Zsidó Színház irodalmi vezetőjeként dolgozott. Közben rendületlenül írt is: előbb verseket, aztán filmforgatókönyveket, majd prózát.
Előbb csak az asztalfióknak, aztán a nyilvánosság számára. Ulickaja a kilencvenes évek elején megküzdött az irodalmi nyilvánosságért, az oroszországi folyóiratok rendre visszautasították elbeszéléseit (előbb jelent meg könyve Franciaországban, mint odahaza), mígnem a Szonyecska című kisregény meghozta számára a várva várt sikert. Aztán következett az a két mű (a Médea és gyermekei, valamint a Vidám temetés), amelyek valódi rangra emelték szerzőjüket a kortárs prózában, a 2000-ben megjelent Kukockij eseteiért neki ítélték az orosz Booker-díjat.
Ljudmila Ulickaja a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt 2009-ben, erre az alkalomra jelent meg magyarul hetedik Daniel Stein, tolmács című kötete.
Ljudmila Ulickaja hivatalos magyar oldala: www.ulickaja.hu
Ljudmila Ulickaja programjai
Szeptember 9-én, pénteken
Ljudmila Ulickaja a Pécsi Íróprogram 25. vendége.
16 órakor: Könyvbemutató beszélgetés és dedikálás a pécsi Tudásközpontban
(Pécs, Universitas u. 2/A.)
A szerzővel első magyarországi fordítója, V. Gilbert Edit beszélget.
Sajtókapcsolat: Méhes Károly (kmehes@gmail.com)
Szeptember 12-én, hétfőn
11 órakor: Nyilvános sajtótájékoztató a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán
16 órakor: Könyvbemutató beszélgetés és dedikálás a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán, a Fő épületben
(Debrecen, Egyetem tér 1.)
A szerzővel Goretity József, a kötet fordítója beszélget.
Sajtókapcsolat: Goretity József (goretity.jozsef@arts.unideb.hu)
Szeptember 14-én, szerdán
Irodalom és filmművészet a Puskin moziban
(Budapest V., Kossuth Lajos u. 18.)
18 órakor: Könyvbemutató beszélgetés a Puskin mozi Metropolis termében
A szerzővel Goretity József beszélget.
(A beszélgetés oroszul zajlik, a nézőknek tolmácskészüléket biztosítunk.)
19 órától: Dedikálás a Puskin mozi előterében
20 órakor: Az Így ért véget a nyaram című orosz film (Írta és rendezte: Alekszej Popogrebsky) premier előtti vetítése a Puskin mozi Metropolis termében.
A filmről bővebben itt olvashat.
http://hir.lira.hu/dm/kep/igyertveget.pdf
Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska
Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei
Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
Ljudmila Ulickaja: Életművésznők
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Ljudmila Ulickaja: Elsők és utolsók
Egyszerű a képlet. Andro+ Pixa= Nobody Moves
A két székesfehérvári fiatal srác pár évvel ezelőtt álmodta meg, hogy ők közösen fogják felkavarni a magyar elektronikus zenei életet. Andro rengeteg külföldi lemezmegjelenéssel kikövezett zenei produceri karrierje után a dj szakma felé fordult, melynek eredményeképp 2011 - ben az Év felfedezettje, illetve a közönség által megszavazott Év legjobb hazai dj-je díjat nyerte meg.
Pixa az underground hip hopból indulva mára számtalan magyar pop előadó zenéjéért felel, emellett énekel is, de az Androval közös fellépéseken igyekszik a közönséget megbotránkoztatni.
A zenéjük stílusa alapvetően electo, de ezen belül próbálják felfedni benne a fidget, dupstep, és pop elemeket is. Leginkább azért, mert küzdenek a szűk zenei látókörűség ellen. A dalaik sokszor kontrasztosak, de legalább annyira álmodozósak, mint amennyire erősek. A zenei főokos Pixa, de az ötletelés és a megvalósítás is kettőn áll. Pixa elkezdni, majd Andro hozzáteszi a stílusát és a legvégén a hangzást kovácsolja össze.
A közös albumuk a We Are Hardcore címet kapta és 9 track szerepel a korongon. Mivel a Nobody Moves formáció egy alulról szerveződő dolog és mindketten a szabadidejükben csinálják, így úgy gondolták, hogy nem kérnek pénzt a zenéért, így a hivatalos facebook oldalukról bárki számára ingyenesen letölthető borítóval együtt. Így próbálják viszonozni a támogatást, amit idáig a közönségtől kaptak.
A fellépéseik során folyamatosan metálvillát mutatnak. Ezt egy fotózáson találták ki, aztán használni kezdték, majd fokozatosan átvette tőlük a nagyérdemű is, így mára már a bulijaikra és a zenéjükre jellemző metál koncert hangulatot idéző "jelképpé" vált.
2011 tavaszán egy koncertturnéra indultak, mivel bejárták kis hazánkat, de most ismét visszatérnek a nagyobb állomásokra, így 2011.09.09.-én ismételten megmutatják magukat a lelkes miskolci közönségnek.
Kis ízelítő abból, amit művelnek:
A Bizottság legendája a mai napig él – állapította meg Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár a nyolcvanas évek legendás underground zenekara előtt tisztelgő, “Sírba visztek” – A Bizottság a Műcsarnokba megy című kiállítás pénteki esti megnyitóján.
“Nem kis feladatra vállalkozott a Műcsarnok: három évtizeddel ezelőtti időszakot idéz fel az egykori Bizottság zenekarhoz kapcsolódó festményekkel, grafikákkal, lemezborítókkal, plakátokkal, installációkkal, performanszokkal. És nemcsak a zenekart mutatják be, hanem magát a kort is, a fluxushoz köthető +mindent szabad, minden művészet+ elv korabeli megvalósulását” – méltatta a szombattól látogatható tárlatot az államtitkár.
Mint hozzáfűzte, a nyolcvanas évek elején egy határozott, fiatal művésznemzedék lépett színre, akik nem élték meg teherként az előző időszak társadalmi és politikai normalizációját, ennek következtében magától értetődően hágták át azokat a korlátokat, amelyek korábban sérthetetlennek tűntek.
“Kiakadtak a Bizottságtól, legalábbis ilyeneket hallottunk akkoriban mi Kolozsváron (…) mert oda is elhallatszott, amit Laca látott, vagy látni vélt” – idézte fel fe Lugossy László művészetének hatását az erdélyi származású író-politikus.
Szőcs Géza elmondása szerint az akkori magyar politikai vezetés és popszakma nem fogadta be a Bizottságot, “ezzel szemben a magyar újhullám egyik alapzenekarává, a szokványostól eltérőre fogékony közönség kedvencévé váltak, mígnem mostanra azt is megértük, hogy az aktuális magyar kormány tisztviselője köszönti őket a legrangosabb kiállítóhelyek egyikében” – jegyezte meg.
“Wahorn András, ef Zámbó István és fe Lugossy László egy meghatározhatatlan, kötetlen szabad nyelvet beszéltek (…) legendájuk a mai napig él” méltatta az autodidakta képzőművészként zenekart alapító alkotókat az államtitkár.
Szőcs Géza sajnálatát fejezte ki, amiért a Bizottság egykori tagjai máig nem kaptak Kossuth-díjat, mire Wahorn András arra kérte fel, hogy intézkedjen az ügyben.
A Műcsarnok november 13-ig látogatható kiállítása csaknem 200 festmény, grafika, szobor, számos film és videó segítségével járja körül a “Bizottság-jelenséget”; a tárlathoz irodalmi és zenei programsorozat, filmklub, családi rendezvények és konferencia, összesen mintegy 100 program kapcsolódik a következő két és fél hónapban.
Szeptember 3-án immáron 12. alkalommal kerül megrendezésre az OSG vagyis az Offline Sport Games. A helyszín idén is a Westend City Center tetején lesz. Díjmentes, kivéve a ZP-ben tartandó after party ahová a 400Ft-os belépő megfizetése után juthattok be. Véleményem szerint egy ilyen after buliért, ez a belépő pusztán jelképes összeg.
Idén is, mint minden éven az OSG a sport köré szerveződik. Egész napon át tartó versenyek és bemutatók várják a látogatókat. Ezúttal is a már megszokott sportokkal találkozhatunk gördeszka, inline, bmx dirt, bmx street, break. Az extrém sportok szerelmeseinek igazi mennyország lesz az idei OSG.
Amiért mégis billentyűzetet ragadtam és ajánlom nektek az OSG-t azok a fellépők és a koncertek. Bátran kijelenthetem, hogy a magyar UG legfontosabb szereplői képviseltetik magukat és gondoskodnak, majd a szórakoztatásotokról. Fellép az NKS, Bankos, Funktasztikus, Killakikitt, Siska, Punnany Massif, Tibbah, Deego, Proof of life, The Show és persze nincsen OSG a Hősök nélkül. Idén is Ecküék készítették az OSG himnuszt, mint azt már megszokhattuk. A The Idoru is képviselteti magát ők ugyan nem rapet játszanak, de egy kis deszkázáshoz mindig tökéletes kísérő zene egy kis HC. Nagyon nem kell bemutatni ezeket a zenekarokat, mert aki nem is kedveli ezt a zenei stílust még ők is ismerik őket. Meg hát tessék elmenni és meghallgatni, megnézni őket nem bánjátok meg!;)
A helyszíneken rengeteg sport, remek koncertek várnak rátok, azt hiszem ez máris elegendő a jó hangulathoz! Ja és persze ez mind tejesen ingyen! Tökéletes alkalom a nyár zárására és erőgyűjtésre az előttetek álló tanév fáradalmaihoz!
További információkat találhattok a honlapon: http://www.offlinesportgames.hu/osg12/#
Rekordot szeretne felállítani a Miskolc és Környéke Fiataljaiért Egyesület az olvasás világnapján, szeptember 9-én, így ezer fiatalt invitálnak a DVTK-stadionba, egy nagy, közös olvasásra.
Elsősorban diákokkal szeretnék megtölteni a stadiont, így több iskolával már korábban felvették a kapcsolatot. A szervezők körül-belül 10.000 főre számítanak. Felméréseket végeztek a fiatalok körében, ahol azt kutatták, mennyire népszerű az olvasás számukra. Az eredmény szerint a 14 és 18 év közötti korosztály, az internetezés és a tévézés mellett, sajnos már nem fordít erre elég időt. Ez igen elkeserítő, ezért elhatározták, hogy a magunk eszközeivel megprób
álják a figyelmet az olvasás jelentőségére. Így született meg az ötlet a rekordkísérletről.
Ilyen megmozdulás még nem volt, hasonló viszont már igen. Törökországban körülbelül 14.000 ember olvasott egyszerre, egya
zon helyen, csendben, különböző könyveket. Miskolcon ugyanazt a szöveget fogják együtt, egyszerre, hangosan felolvasni. Valószínűleg egy klasszikus magyar szerzőtől idéznek majd, például Arany Jánostól, Petőfi Sándortól, vagy miskolci vonatkozása miatt Szabó Lőrinctől, de egyedüli külföldi íróként felmerült William Shakespeare neve is. Az eseményt a Kossuth Kiadó Zrt. támogatja, így a programban részt vevők könyvet kapnak majd ajándékba.
Pályázatok útján már sikerült némi támogatást szerezni a rendezvényhez, viszont további szponzorok jelentkezését is várják a clubmiskolc@gmail.com email címen. Ugyanezen az elérhetőségen jelentkezhetnek azok is, akik részt kívánnak venni az olvasást népszerűsítő akcióban.
A nyári fesztiválokat és rendezvényeket követően sem áll meg az élet. Éppen elkezdődik a szeptember, máris új rendezvénnyel találkozhatunk, ez pedig a SzeptEmber Feszt, ami idén 11. alkalommal kerül megrendezésre a budapesti Népligetben.
2000-ben indult útjára, az akkor még Budapesti Pörköltfőző Verseny és Fesztivál. Egy évvel később, tehát egy évtizede már SzeptEmber Feszt néven rendezték meg. Az elmúlt évek során állandósultak a programok is. Bátran állíthatjuk, hogy mindenki megtalálhatja a számára kedves időtöltést szeptember 2.-4. közt, természetesen idén is díjmenetesen.
A rendezvény középpontjában a hagyományokhoz híven a pörkölt áll. Rendeznek pörköltfőző versenyeket, illetve a látogatók megízlelhetik az éttermek kínálatában álló pörköltkülönlegességeket is. A kézművesek sátraiban különböző portékákkal várnak minket, melyek vásári hangulatot varázsolnak a Népliget szívébe.
Magyarország bortermelői is képviseltetik magukat a fesztiválon, valamint lehetősége nyílik a kilátogatóknak, hogy borkóstolás keretében közelebbről is megismerkedhessenek a világhírű magyar borokkal.
Osztálytalálkozó szervezésében is segítenek a fesztivál szervezői. Lehetőséget és helyet is biztosítanak, hogy a régen látott ismerősök, barátok társaságában töltsünk el 1-2 kellemes napot Budapest szívében. A gyermekekre is gondoltak a fesztivál rendezői. Kizárólag az ő részükre kialakítottak egy gyermekbirodalmat, ahol mindenki megtalálhatja a kedvenc játékát, így biztosítva az egész napos szórakozást, míg a felnőttek kikapcsolódhatnak
A gasztronómiai élvezetek mellett a szórakozásról is gondoskodtak a szervezők. A SzeptEmber Fesztiválon minden korosztály megtalálja a kedvére való zenét a legkisebbektől egészen a legidősebbekig. A rendezvény során a fellépők táborát gyarapítja: az amerikai jazzdobos Billy Cobham, a Morgan Workshop, a Deák Bill Blues Band, a Csillag Születikből ismert Indygo, Nagy Feró és a Beatrice, Fásy Ádám, a tinilányok kedvence Fluor Tomi, Bohemian Betyars, valamint Zoltán Erika.
További információ a honlapon: http://www.szeptemberfeszt.hu
Végül egy kis ízelítő a tavalyi SzeptEmber Fesztiválról:
10. alkalommal rendezték meg idén a VIDOR Fesztivált Nyíregyházán. Augusztus 26- szeptember 9. között az ország egyik legnagyobb összművészeti rendezvényén 9 nap alatt 60 helyszínen mintegy 400 program zajlik kb. 120 ezer néző előtt.
A VIdámsámság és Derű Országos seregszemléjét a legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválnak tartják hazánkban, ahol külföldi világsztárokkal is találkozhat a nagyérdemű. A Trio Rosenberg, a legendás gitárvirtuózok csak erre az egyetlen koncertre érkeztek Magyarországra, de mellettük fergeteges buli zenekarok is felléptek, mint az Acquaragia Drom Olaszországból és a Ska Cubano. Mintegy 130 zenész lép színpadra ezen a koncertsorozaton.
A fesztiválon igen rangos színházi és filmes versengés is folyik. A legkiválóbb hazai teátrumok játsszák az elmúlt évben bemutatott legjobb új vígjátékaikat, melyeknek az öttagú zsűri Makk Károly vezetésével kilenc díjat ítél oda a legérdemesebbeknek.
Nyíregyháza főtere a fesztivál idejére az ország legnagyobb mozijává változik, ahol esténként 3-4 ezren nevethetik végig az elmúlt év új magyar filmvígjátékait, amelyek közül szintén nyertest hirdetnek. Gazdag utcazenei, bábszínházi és képzőművészeti program is várja a kilátogatókat. Megtekinthető egy Bálint Endre és Korniss Dezső életművét bemutató reprezentatív kiállítás, amelyen az Antal-Lusztig Gyűjteményben található alkotások kerülnek a látogatók elé, és a világhírű balett-táncosnő, Aleszja Popova első önálló fotókiállítása is, amely igazi meglepetéssel szolgál majd a nézőknek, hiszen erről az oldaláról csak most ismerhetik meg az Operaház nagyszerű balerináját.
A VIDOR Fesztivál nyitott mindenki előtt, korra, nemre, anyagi helyzetre való tekintet nélkül, ugyanis a programok 90 %-a teljesen ingyenes, s nemcsak Nyíregyházán, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye 29 kistelepülésén is. Mert ez az év legvidámabb hete, amikor mindenkinek jár egy igazi, szívből jövő nevetés.
Izgalmas, sokoldalú, átgondolt zenei programmal készülnek a Magyar Dal Napjára 2011. szeptember 11.-én, melynek fővárosa idén Nyíregyháza lesz. A fő rendezői elv a műfaji sokszínűség és a helyi zenekarok felkarolása, „mindenki másképp csinálja" alapon.
2010-ben Gerendai Károly ötlete alapján hirdették meg a Magyar Dal Fővárosa pályázatot, melyet tavaly Eger, idén pedig Nyíregyháza nyert meg. A győztes pályázat értelmében a szabolcsi megyeszékhelyen a magyar zene méltatása mellett az integráció fontosságára kívánják felhívni a figyelmet a szervezők; így például különféle fogyatékossággal élő művészek, művészeti csoportok is helyet kapnak a színpadi programok között. A nyíregyházi eseménynek lesz egy különlegessége is. Egy színpadot a helyi Büntetés-végrehajtási intézet udvarán állítanak fel, ahol a tervek szerint fellép majd az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, a Republic, valamint olyan fellépő is lesz, aki éppen büntetését tölti. A fellépők sorát gazdagítja még: Karácsony János, Caramel, a Ghymes zenekar, valamint a világhírű nyíregyházi Cantemus kórus… és még sokan mások.
Budapesten a Campona bevásárlóközpont és a Roland East Europe közös szervezésében egy új helyszínnel bővült a rendezvény. A „Magyar Dal Napja a Camponában” nevű program során olyan népszerű együtteseket tekinthetnek meg a Nagytétényi úti helyszín vendégei, mint a Bikini, a 100 Folk Celsius, SP, Weszely Ernő, vagy éppen a Karthago. A helyszín ritka csemegével is készül az eseményre. A magyar rock-és popenei élet nagyjainak tárgyaiból kiállítást szerveznek a Camponában, így a nézők megcsodálhatják egyebek között az LGT zenekar egykori próbatermének berendezési tárgyait is.
A Bem Rockparton idén is rocktörténeti múltidézésre hívnak a szervezők: koncertfilmeket vetítenek, majd akusztikus zene csendül, és a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek rock-életének kulisszatitkait fedi fel vendégeivel az est házigazdája, Török Ádám.
Az angyalföldi József Attila Művelődési Központban retrobulira számíthat a 13. kerületi közönség, a délelőtti, koradélutáni órákban pedig a gyermekeknek kedveskednek: játékokkal, ki mit tuddal és gyermekkoncertekkel.
Az Erzsébet téri Gödör Klub,a már kultikusnak számító helyszín mindig rendhagyó programokkal jelentkezik. Az idén az eddig ismeretlen, felfedezésre váró zenekaroké lesz a színpad.
Ízelítő a tavalyi Magyar Dal napjáról:
Rendhagyó műsor a Vígszínházban
A Vígszínház az idén ünnepli 115. születésnapját, e jeles dátum alkalmából a színház művészei rendhagyó műsorral készülnek: színes múltidézés a Víg művészeivel és barátaival…
Az óbudai Zichy-kastély udvarán található KOBUCI kert idén is gyermekprogrammal indítja a Magyar Dal Napja rendezvényét: a Kolompos és az Alma együttesek koncertjét követően délután a népzenéé és a világzenéé a színpad. Fellép majd a Buda Folk Band, a Napra, a Kerekes Band, a Besh o droM, Ferenczi György és a Rackajam, a Budapest Nufolk Revolution, valamint a Budapest Bár is.
A másik óbudai helyszínen, az Óbudai Társaskörben a klasszikus daloké a főszerep: Pataki Potyók Dániel, Kertesi Ingrid, Bátori Éva és Meláth Andrea tart előadást.
A jazz szerelmeseit idén a Budapest Jazz Clubban várják a műfaj legjelesebb képviselői, a teljesség igénye nélkül Harcsa Veronika, Lakatos Ági, Gitano, Pocsai Kriszta és Szakcsi Lakatos Béla, a Malek Andrea Band, Kökény Attila és a Studio11.
Idén egy vadonatúj helyszínt köszönthet a Magyar Dal Napja rangos színpadai között: szeptember 11-én útjára indul a Nótahajó is. A Római-parton kikötő rendezvényhajón Pere János, Pleszel Diána, Csongrádi Kata, Karcagi Nagy Zoltán, Forgács Gábor, Lévai László, Budai Bea és Nógrádi Tóth István tolmácsolásában, valamint Boros Mátyás és cigányzenekara kíséretében hallgathatunk örökzöld magyar nótákat.
Először Magyar Dal Órája.
A sor még nem teljes. Várkonyi Attilának köszönhetően 2011-ben először valósul meg a „Magyar Dal Órája”: több budapesti klub lemezlovasa szeptember 11-én 0 órától 1 óráig kizárólag magyar dance, disco és r’n’b slágereket pörget majd, de lesznek olyan helyszínek, ahol egész éjszaka magyar zene szól. Saját színpadot tervez a Klubrádió.Kkomolyzenei koncerttel készülnek a szervezők az Artisjus dísztermében is, sőt, a tervek szerint a tribute zenekarok is közönség elé állhatnak majd szeptember 11-én.
A magyar muzsikát nemcsak az egyes színpadok szervezői, előadói és közönsége ünnepli. Idén szeptember 11-én, országszerte több rádió is kizárólag magyar dalokból válogatott repertoárral tiszteleg a Magyar Dal Napja előtt.
Ismét Dallamos Villamos.
A tavalyi rendkívüli sikerekre való tekintettel idén is két napon: szeptember 11-én és az azt megelőző vasárnapon (szeptember 4-én) tehetséges zenekarok szórakoztatják a 4-es, illetve újdonságként a 2-es villamos közönségét is. A Dallamos Villamos rendezvényen egy-egy ikerszerelvényből álló UV típusú villamos közlekedik majd a Széll Kálmán tér és Újbuda-központ, valamint a Jászai Mari tér és a Vágóhíd között.