Élete:
A gitáros- énekes az amerikai rockzene élő legendája és hogy- hogy nem ő is rendelkezik magyar gyökerekkel. Édesapja a Magyar Rádióban dolgozott , de a második világháború környékén kiadott zsidótörvények miatt menekülniük kellett és az USA-ban találtak menedéket. A kis Paul már itt cseperedett fel és itt találkozott a későbbi zenészpartnerével is Art Garfunkellel. Ami sokaknak érdekes lehet, hogy háromszor nősült mégis a második felesége a világszerte ismert Leila hercegnőt alakító Carrie Fisher.
Zenei pályafutása:
Először Tom and Jerry néven zenéltek, ahol Simon volt az egér és Garfunkel pedig a macska. Egyébként ez a szereposztás a magasságukból adódóan alakult ki.
1964-ben a duó ismét összeállt, ekkor már saját nevüket vállalva kaptak szerződést. 1970-ben a Bridge Over Troubled Water megjelenése után szétváltak Garfunkellel, mert állítólag Simon megelégelte, hogy mindent ő csinál, írja a dalok szövegét és zenét is szerez hozzájuk és ráadásul énekli is őket, miközben Art csak énekelt.
1981-ben megint összeálltak és hatalmas tömeg előtt adtak koncertet a Central parkban, erről koncertfelvétel is készült, viszont azóta sem adtak ki közösen albumot, bár zenéltek együtt többször is a koncerteken.
Simon szólólemezei világszerte rendkívül népszerűek, így a több millió eladott lemezen meg sem lepődünk. A legnagyobb sikere az 1986-os You Can Call Me Al.
12 Grammy díj büszke tulajdonosa, valamint a Rock Halhatatlanjai közé is beválasztották, ami úgy gondolom méltó elismerése munkásságának.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.