Megnyílt pénteken a 6. Hangfoglalás-kiállítás a fővárosi Syma csarnokban; a vasárnapig tartó hangszer-, fény-, stúdió- és színpadtechnikai tárlatot és börzét számos kísérő rendezvény, koncert kíséri.

A már évek óta a kelet-közép-európai térség legjelentősebb hangszerkiállításaként számon tartott esemény főszervezője a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz). A kiállításra idén is sok laikus és szakmabeli érdeklődőt várnak, minden korosztályból. Tavaly 43 ezren látogattak el a Hangfoglalásra. 

 
A kiállítás a Syma két csarnokának területén összesen 78 standon és négy nagyszínpadon, számos kiállító és zenész közreműködésével zajlik. A Hangfoglalás sajátja, hogy a hatalmas kiállítótérben mindenki szabadon kipróbálhatja a hangszereket. Az "A" csarnokban igazi hangzavar uralkodik; a szervezők egész nap ingyen füldugókat osztogatnak a Syma előterében.
 
A kiállító cégek között találunk olyan ismert magyarországi hangszerboltokat, mint a Stageshop, az Ethnosound, az Elimex, a Hangmester, a Basys vagy a Vintage '52, és természetesen jelen vannak a világmárkák magyarországi képviselői is. A standokon már pénteken folyamatosan szóltak a hangszerek.
 
A háromnapos rendezvény egyik különlegessége, hogy a közönség találkozhat a hazai zenésztársadalom ismert alakjaival, idén mások mellett Pribojszki Mátyásszájharmonikással, Barabás Tamás és Szappanos György basszusgitárossal,Lukács Peta, Nagy Ádám és Dandó Zoltán gitárossal, Borlai Gergő dobossal.
 
Immár hagyományos programpont a Vintage '52 hangszerbolt standján a vintage-gitár tárlat, amelyen több hazai, illetve külföldi hangszergyűjtő és zenész relikviái, gyűjteményének ritka és értékes darabjai tekinthetők meg, köztük gitárok, basszusgitárok és erősítők egészen az 50-es évektől eredeti állapotukban, valamint neves zenészek által használt hangszerek.
 
Szombaton a dj/producer találkozó mellett a "C" csarnok színpadain koncertet ad a Happy Gang, az Anti Fitness Club, Odett és még sokan mások. Vasárnap, a rendezvény utolsó napján a nagyszínpadok programjai közül kiemelkedik a Macedón Shine, a Besh o droM, illetve a Pribojszki Mátyás Band fellépése.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zajkelto.blog.hu/api/trackback/id/tr173271188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása