A tavaszi turné első koncertjein négy tagú felállás játszik, a nagyszabású budapesti fellépésre azonban felépülhet az ötödik Depresszió-tag is.
Elkészült a Depresszió új videoklipje, a Megyek előre című dalhoz. A felvételeket Zettisch Tamás készítette zenekar eddigi legsikeresebb turnéjának több állomásán. A Vízválasztó című album harmadik videoklipje a 60.000 látogatót vonzott lemezbemutató turné 2012-es koncertjei előtt, alatt és után zajlott eseményeket örökíti meg.
Március 9-én indult a "Megyek előre Turné 2013 Tavasz", egy fergeteges nyíregyházi bulival, ahol a Tankcsapdával és az Alvin és a mókusokkal adott közös koncertet a Depresszió.
2013. március 15-én Sopronban és 16-án, Székesfehérváron lehet még együtt tombolni a Depresszió-Alvin párosra. A március 23-i önálló tatabányai buli után, április 6-án Dombóváron, 12-én Békéscsabán, 13-án pedig a szolnoki Metal Ligeten a Roaddal játszik együtt a csapat. A turnézáró bulira a PeCsa Music Hallban kerül sor.
"Régóta nem volt már olyan nagyszabású önálló koncertünk Budapesten, mint amilyen április 20-án lesz. Brutális hang- és fénytechnikával, valamint extra hosszú műsorral készülünk erre a speciális eseményre, aminek a hanganyagát rögzítjük is. Fontosnak tartom kiemelni, hogy minden fellépésünket nagyon komolyan vesszük, de egy ekkora koncerten még több lehetőségünk van arra, hogy technikailag és a műsor szempontjából is extra produkciót tudjunk nyújtani" - mondta el Halász Feri énekes-gitáros.
A 2009-ben öttagúvá bővült zenekar egy ideig újra négyes felállásban koncertezik, de a budapesti fellépésen már várhatóan ismét öten zenélnek a színpadon.
"Egy ideig sajnos nem tud velünk tartani a samplerekért és vokálokért felelős Pálffy (SODA) Miklós, ugyanis halaszthatatlan derékműtéten esett át a napokban. A beavatkozást követő lábadozás és utókezelések után, várhatóan április körül csatlakozik majd hozzánk. Sodával teljes egyetértésben úgy döntöttünk, hogy ettől függetlenül nem halasztjuk el a tavaszi turnét, hiszen a közönség is és mi is nagyon várjuk már a bulikat, és mivel 9 éven át négyes felállásban zenéltünk, ezért így is minőségi koncertekre számíthatnak tőlünk."
További hír a zenekarral kapcsolatban, hogy . Depresszió Official Merchandise néven saját márkát mutatott be a napokban. Március 4-től kaphatók a zenekar által tervezett ruházati és egyéb termékek.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.