Kocsonyafesztivál 2012

2012.02.13. 17:31

A végleges program még mindig formálódik, de most egy bő ízelítőt adunk a 12. Miskolci Kocsonyafesztivál helyszíneiből és programjaiból.

Tizenkettedik alkalommal várjuk vendégeinket a mára európai hírű Miskolci Téli Fesztiválra, a Kocsonyafesztiválra, amely a városhoz kötődő ételkülönlegességre, a kocsonyára, a kocsonya legendájára épül. Ez a rendezvény azonban messze nem csak a kocsonyáról szól, még csak nem is a gasztronómiáról, a rengeteg finom ételről és italról...

Az idén szökőnapon, február 24-én indul és a megnyitó felvonulás után három napig áll a bál a város főutcáján és terein, a gasztronómia híveinek éppúgy kedvezve, mint a kultúra szerelmeseinek. Sokszínű programjai felölelik a színházi előadások, filmek, tánc, könnyű- és komolyabb zenei koncertek, hagyományőrző műsorok széles skáláját, de nem hiányoznak a tudományos ismeretterjesztő, környezetvédelmi, kézműves, a családi és gyermekprogramok sem. Meglepetésprogramokkal, még több érzelemmel és kreativitással készülünk az idei rendezvényre. Meglepetésprogramokkal és persze díszvendégekkel is: az idén Románia és hazai vendégként Mád és Baja városok, valamint Abaúj és térsége települései mutatkoznak be.

A rendezvény napjaira a város egy óriási, különleges piactérré alakul át kikiáltókkal, vásári komédiásokkal, jövendőmondókkal, a határon innen és túlról érkező népművészekkel, népi iparművészekkel, minősített kézművesekkel, kiemelt színvonalat biztosító árusokkal. A belvárosban a Széchenyi utca – Centrum (Skála) Áruház tengelyén, a Pátria tömbtől, a MÜHA előtti téren, a Hősök terén, a Déryné utcában, a Kandia-közben, a Szinva teraszon, a Szentpáli utcában három napig várják a vendégeket a kreatív programok. A 3 nap alatt a 3 színpadon, az utcákon és tereken több mint 20 zenekar, legalább 10 féle vásári és utcai produkció gondoskodik majd a hangulatról. A legbulisabb pillanatokban a Republic, Balkan Fanatik, P. Mobil, Maszkura és Tücsökraj, Carbonfools, Anna & The Barbies, OLd Boys, Kiss Feri és a Técsői Banda, Paddy & The Rats, Best of, Belga, Fish! és még sokan mások lesznek velünk.

Ha megéhezünk, akkor pedig irány a teljes belvárost betöltő kirakodóvásár megannyi kocsonya-árusító helye, ahol hangulatos környezetben kellemes kiszolgálás mellett kedvünkre lakmározhatunk, nem csak kocsonyából…

A Hősök tere a Kézművesek terévé változik, de itt kap helyet a Bálaszínház és az interaktív zöld programokat kínáló Zöldsátor. A nagyszínpadot az eddigiektől eltérően a Szentpáli utcában állítjuk majd fel, de a Művészetek Háza táján Miskolc MJV és a Jameson CineFest jóvoltából is pörögni fognak az események: ezúttal (is) vetítenek nagyjáték filmeket és koncertekkel is kecsegtet a Fest – ezúttal „Becherovka” színpadán.

A NAV épületében egy légvédelmi kiállítás kap otthont, a Holdam Egyesület a Holdam udvarban (Széchenyi 19. fsz. 7. Weidlich udvar) kínál programot – Meseerdő, Ciróka-maróka és Muzsikás mese várja a gyermekeket és szüleiket, kísérőiket. Megint lesz 24 órás nonstop tánc a Tánchétvége Miskolcon programban, a helyszín az idén is a Miskolci Nemzeti Színház, közelebbről a Játékszín.

A fesztiválra látogatók „megízlelhetik” a Budapesti Román Kulturális Intézet – a fesztivál kulturális partnere – által összeállított kínálatot, és talán megértik majd, miért Romániára és miért ilyen formában esett a választás a hazai díszvendégek meghívása kapcsán. Több helyszínen és még több művészeti ágban mutatkoznak külföldi vendégeink, lesz zene, tánc, kiállítás, és még filmek is. A Szinva terasz színpadán láthatjuk a nagyváradi Körös népi együttes tagjait vagy a bukaresti Trei Parale régi zenei együtteseket, a jászvásári (Iaşi) Canaf és az Excentric Blues Band a nagyszínpad egyik fő fellépője lesz. A Herman Ottó Múzeum Papszeren lévő épületében állít ki Roman Tolici, a hiperrealista festő, és ugyanitt élő ikonfestészeti bemutató és kiállítás várja a képzőművészetek iránt érdeklődőket. A MÜHA-ban majd dokumentumfilmet nézhetünk Lugosi Béláról, és egy könnyed vígjátékot egy besszarábiai menyegzőről. A Libri Könyváruház Márai Szalonjában többek között román irodalmi alkotásokat is bemutatunk. Lesznek korondi keramikusok, nagybányai süteményesek, székelyföldi fafaragók, havasalföldi textilművészek és még sok minden más is.

Akik a Szinva teraszon ragadnának, egy különleges borutazásra is számítsanak, hiszen annak Furmintkorzóján Mád legfinomabb borait kóstolhatják zenei programok kíséretében. A mádi kötődésű Vármegye Galéria jóvoltából a Herman Ottó Múzeum épületében a fesztivál időtartama alatt Vetro András kézdivásárhelyi szobrászművész kiállítását is érdemes lesz megtekinteni.

S ha már kiállítás, nem lehet kihagyni a Békasztori és kis fesztiváltörténet című, február 17-márc. 2-ig nyitva tartó rendhagyó tárlatot a Miskolc Plazában, amely a 12 éves miskolci kocsonya kabalaállatának történetét mutatja be. Egy biztos, Miskolcon a békák otthon vannak. És úgy tűnik nem csak ők, hanem a lovak és a kutyák is. Több klubba is érdemes lesz ugyanis bekukkantani a Széchenyi utcában: a lovasoknak, a lovas-, a békákat és kutyákat kedvelőknek a Kutya-Béka Klubokba. Ha Klub, akkor „legszívesebben" a BIZALOM, ODAFIGYELÉS, MEGELŐZÉS, ÉLETMÓDVÁLTÁS hívószavaira épülő programunkat, a Szívriadó Klubot ajánljuk a Kandia utcában, a (szintén) Club Miskolcban.

A Széchenyi 60. szám körül egy kisebb térre érve az Aba Turisztikai Egyesület attrakciónak kellős közepén, azon belül is a Abaúji Blues Kocsmában találhatjuk magunkat, és ugyanitt a tavalyi hatalmas sikerét készül megismételni a vizsolyi interaktív nyomdaszínház. Baja városa a Centrum áruház előtti téren, a város főterének hangulatában várja a miskolciakat helyben főtt bajai halászlével, eredeti bajai bográcsokkal és kézműves termékekkel. Innen nem messze 2 könyváruházban is találunk programokat: A Libri-ben a már említett Márai Szalon ver tanyát garantáltan irodalmi programokkal, könyvbemutatókkal, nonstop felolvasással, a Géniuszban maketteket lehet látni Miskolc legjelentősebb épületeiről. Egy Centrum környéki parkolóban kap helyet a Miskolci Fogyatékosságügyi Szakmai Műhely „Helyben Vagyunk!” utcai kiállítása, amelyben fogyatékosságügyi civil szervezetek és szolgáltatások mutatkoznak be.

Újra futnak majd a pincérek, halad és úton van a világbéka (geocashing), érkeznek a vendégek a MÁV Nosztalgiavonattal, készülnek az íz- és látványkocsonyák, a fesztiváli ajándékok és kocsonyaplakettek igazi öntészektől, közös éneklésre buzdít a parlamenti kórus. Egy szó mint száz, február 24-én pénteken 14 órakor közös éneklésre, felvonulásra, 3 napon át tartó bulizásra hívunk meg mindenkit. Irány ismét a Kocsonyafesztivál, ahol fittyet hányva a cidrire éljük át együtt az év első baráti találkozóját, 2012 első kulturális fesztiválját!

A fesztivál rendezvényeiről személyesen tájékozódhat a honlapon - www.miskolcikocsonya.hu- , valamint csatlakozhat a fesztivált kedvelők sokezres táborához a facebook.com közösségi portálon, illetve feliratkozhat hírlevelünkre is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zajkelto.blog.hu/api/trackback/id/tr334101967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása