Ezúttal egy háborús klasszikust szeretnék bemutatni Nektek, amely nem is inkább a második világháborúról, hanem két ember háborújáról szól.
A történet tehát az, hogy a második világháború során valahol egy csendes- óceáni lakatlan szigetre vetődik egy japán tengerészgyalogos és egy amerikai pilóta. A szembenállás alapja, tehát adott lévén arról szó, hogy országaik háborúban állnak egymás ellen. Jelen esetben, azonban csak ők ketten vannak és ez személyes háború lesz. Macska-egér játékot folytatnak egymással, tényleg öröm nézni, hogyan próbálnak meg egymás orra alá borsot törni vagy éppen a dühtől elvakulva hogyan próbálják meg eltenni a másikat láb alól. Az idő múlásával a két férfi közeledése figyelhető meg, vagyis felismerik azt, hogy egymásra vannak utalva.
Elsőként a színészeket szeretném kiemelni vagyis a két főszereplőt, illetve az igazat megvallva ők ketten alkotják a teljes szereplőgárdát. Lee Marvin játsza az amerikai pilóta szerepét, a japán tengerészgyalogost pedig Toshirô Mifune alakítja. Úgy gondolom, hogy a színészek tehetsége vitathatatlan, tökéletesen adják elő azt a helyzetet amibe ez a két katona került. A néző teljesen bele tudja élni magát a történetbe. A szövegkönnyvel nem sokat dolgoztak, de ez így tökéletes mind a két katona mondja a magáét az egyik csak angolul a másik csak japánul tud, mondhatni kézzel lábbal kommunikálnak. A hangsúly nem a kommunikáción, hanem a bennük lezajló folyamatokon van. A lelki vívódásokon és a végső felismerésen, hogy ők bizony "barátok".
A szereplőkkel kapcsolatos érdekesség egyébként, hogy Mifune a császári haditengerészetnél szolgált, míg Marvin tengerészgyalogosként harcolt a második világháború alatt, így személyes tapasztalataik és katonai múltjuk is segítségül szolgált a szereppel való teljes azonosulásban.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.