Susan Hill gótikus stílusú kísértettörténetéhez Martyn Waites írja a folytatást, de a második résznek egészen különös története van. Hill a 2012-es film folytatásához adott ötletet, a forgatókönyv alapján pedig már Waites írja az új regényt.

2013 végén visszatér Susan Hill regényhőse, a fekete ruhás nő. Különös, de a folytatást nem Susan Hill írja – az ötlet viszont tőle származik. Történt ugyanis, hogy az írónő elképzelése alapján, a Hammer Films megbízásából, Jon Croker nagyszerű forgatókönyvet írt az eredeti folytatásához, a Hammer Books pedig felkérte Martyn Waites-t, hogy faragjon regényt a forgatókönyvből és Susan Hill koncepciójából.

A fekete ruhás nő 1983-ban jelent meg. Egy fiatal ügyvéd, Arthur Kipps történetét meséli el, aki azért érkezik az isten háta mögötti angol városkába, hogy rendezzen egy hagyatéki ügyet. Arthur a halott ügyfél, a néhai Alice Drablow házába költözik be, hogy minden családi iratot feldolgozhasson. Nemsokára kiderül, hogy a kastély sötét és tragikus titkokkal van tele, a helyiek pedig elnémulnak, ha szóba kerül a ház vagy annak elhunyt lakója. Arthur akkor ijed meg igazán, amikor Mrs. Drablow temetésén a gyászolók között felfigyel egy fekete ruhát viselő, sápadt és beteges női alakra, akiről fokozatosan derül ki, ki is valójában. A történetből az 1983-as első megjelenés után nem sokkal színdarab és tévéjáték is készült. A könyv utóélete rekordhosszúságúra nyúlt, a színpadi verziót Angliában és a világ más színpadain ma is játsszák, 2012-ben pedig a nagyvásznon is bemutatkozott a mű, ahol a fiatal ügyvédet Daniel Radcliffe alakította.

30 évvel az eredeti megjelenése után a Random House-hoz tartozó Hammer Books azzal bízta meg Martyn Waites brit krimiírót, hogy írjon folytatást A fekete ruhás nőhöz. A The Woman in Black: Angel of Death az ígéretek szerint még ijesztőbb lesz, mint az eredeti; a történet ugyanabban a kisvárosban, ugyanazon ház körül játszódik, de 40 évvel később, a német bombázások idején. A főszereplő ezúttal egy iskoláscsoport és a tanítójuk, akik Londonból a német bombák elől menekülnek vidékre, de nem tudják, hogy egy fekete ruhás nő szelleme vár rájuk a Eel Marsh House-ban.

Susan Hillt egyáltalán nem zavarja, hogy hozzányúlnak a történetéhez. A 71 éves írónő elmondta, hogy mindig is nyitott volt, ha az ő történeteit valaki más egy újabb közegben vagy egy másik szemszögből mutatta be, és az sem zavarja, hogy a sztorit továbbviszik. Hill úgy véli, hogy ennyire rugalmasnak kell lenni az irodalom vizein: ha ő befejezte a történetet, még nem jelenti azt, hogy más nem teheti hozzá a sajátját. Elmondta, hogy az ő szerepe az új történetben kimerült annyiban, hogy kitalálta a 2012-es film folytatásához szükséges alapszituációt. A film készítői bevonták a munkálatokba Jon Croker forgatókönyvírót, aki nagyszerű szkriptet írt belőle. A regény ezek alapján készül, és Hill biztosa benne, hogy nagyon jó könyv születik belőle.

Dan Brown legújabb könyvében Itáliába vezeti Robert Langdon professzort, akinek itt újabb misztikus rejtélyeket kell megoldania. A könyv címe Dante Isteni színjátékának első helyszínét idézi, így pokoli izgalmakra számíthatunk. Az új könyv májusban jelenik meg Inferno (Pokol) címmel.

Májusban visszatér a Harvard Egyetem vallási szimbólumok és ikonológia brilliáns professzora, Robert Langdon. Az Angyalok és démonok, A Da Vinci-kód és Az elveszett jelkép főszereplője a május 14-én megjelenő Infernóban újra nyomoz. Dan Brown amerikai kiadója, a Doubleday elárulta, hogy az új regény Az elveszett jelkép folytatása lesz, a professzor ismét Európa szívében találja magát, és a cselekmény a történelem legmaradandóbb, legtitokzatosabb irodalmi műve körül forog majd.

A Doubleday egészen különös módon leplezte le az új regény címét. A rajongóknak egy digitális mozaikképet kellett felfedniük (megfejteniük), mégpedig úgy, hogy a Facebookon és a Twitteren megosztják az új könyv hírét. Az újabb és újabb megosztókprofilképe beépült ebbe a mozaikba, és így lassan láthatóvá vált a könyv címe. A cím, ami előtűnt az apró mozaikdarabkákból:Inferno, vagyis a Pokol, ami Dante Alighieri Isteni színjátékának első színére utal. Dan Brown így magyarázza a címválasztást: “Bár fiatalkoromban tanulmányoztam Dante Poklát, nemrég jöttem csak rá egy firenzei kutatásom alkalmával, mekkora hatással van ez a mű még ma is a modern világra”.

Dan Brown szenvedélye a rejtvények, szimbólumok, és kódok iránt ebben a műben is megmutatkozik – az olvasók nagy örömére, mivel ők is ezekért rajonganak, és a Doubleday pontosan ezt a rajongást használta katalizátorként az író új könyvcímének felfedésére és reklámozására. A rajongók időközben tippelhettek is a könyvcímre, és néhányan egészen vicces címekkel illették Brown új könyvét; a The Galileo Codex még elmegy, a The Da Vinci Code 2: Da Vinci’s Revenge már feltételez némi humorérzéket, de a 50 Shades 0f Robert Langdonhoz nem tudunk mit hozzáfűzni.

Dan Brown minden egyes könyve bestseller lett, kezdve A Da Vinci-kóddal, amely több mint egy évig vezette a New York Times sikerlistáját, a legutóbbi 2009-ben kiadott Az elveszett jelkép pedig több mint egymilliópéldányban fogyott Amerikában, Angliában és Kanadában az első 24 órában.

Rik McShane a Waterstones vezetője szerint Dan Brown meglepő visszatérése nagyon jó hír mind az olvasóknak, mind a könyvterjesztőknek, hiszen az előző regények eladásai alapján az Inferno 2013 egyik legkeresettebb könyve lesz. A könyv egyidőben kerül majd a boltok polcaira Amerikában és Angliában, az első kiadást négy milliós példányszámúra tervezik. Dan Brown műveinek hazai forgalmazójától, a Gabo Kiadótól megtudtuk, hogy az Inferno magyarul is megjelenik 2013-ban.

Alfred Hitchcock 1960-as filmklasszikusának könyveredetije. Habár sok más regényt, novellát és forgatókönyvet írt a krimi, a sci-fi és a horror műfajában, Robert Blochot szinte mindenki csak a Pszicho révén ismeri.

Az 1959-es könyvben – mely alapján alig egy év múlva elkészül az egyik első pszichothriller – két figurát ismerünk meg, a hatalmaskodó idős édesanyjával közösen motelt vezető, betegesen félénk, elnyomott Norman Batest és a fiatal, vonzó Mary Crane-t, akinek elege lesz a kuporgatásból, és munkahelyéről 40 ezer dollárt zsákmányolva szerelméhez, Samhez indul egy távoli városkába. A hosszú út közben a lánynak meg kell pihennie, így esik, hogy Bates és Mary egy esős éjszaka találkoznak a Bates motelben. A találkozás mindkettejük életében sorsdöntő lesz...
 
Mi foghatta meg Hitchcockot, és mi foghatja meg az olvasót is? A legenda szerint a rendező annak idején felvásárolta a Pszicho összes fellelhető példányát, hogy a közönség előtt titokban tartsa a cselekmény fordulatait. A mű azonban több egyszerű kriminél, ezért még akkor is élvezhető, ha már láttuk a filmet, így ismerjük a megoldását. Bloch sorait olvasva ugyanis egészen a hősök elméjének és pszichéjének mélyére hatolhatunk. 

Jó hírünk van a magyar olvasók számára: Rejtő Jenő a messzi északon, Svédországban reinkarnálódott! Jonas Jonassonnak hívják. Ez a Jonasson pedig nekiállt, és megírta a modern, 21. századi Svejket. Fülig Jimmy szelleme összetalálkozott az egykori cseh bakával, s ennek a találkozásnak frenetikus történetfolyam lett az eredménye.
Egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni - el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést? Pedig ez a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon egy teljesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba, amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős poén. Nem hiába vásárolták meg a könyvet egy év alatt majd' nyolcszázezren a kilencmilliós Svédországban, és jelentették meg több mint harminc nyelven szerte a világon.

Dokumentumregény az amerikai őslakosok (bizony, az indián kifejezés arrafelé nem píszi) tudatos és rendkívül hatékony lemészárlásáról a XIX. században. A Wounded Knee-nek nemzet-tudatformáló hatást tulajdonítanak az amerikai kritikusok.

Tény, hogy az először 1971-ben megjelent alkotás Dee Brown legsikeresebb könyve lett. Leszámolt az addig érvényben lévő kánonnal, miszerint a fehér ember elhozta a kultúrát, a civilizációt és a tüzes vizet az őslakosoknak. AWounded Knee… egyszerre felkavaró és megrázó: a nyugati ember véres és primitív térhódítása a Vadnyugaton. Azon a Vadnyugaton, amelyet elménkben eddig harcias, de mégis derék tehénpásztorok, buta indiánok, könnyen kapható, olcsó nők és karcos whiskey-k népesítettek be. Brown regénye örökre leszámolt ezekkel a sztereotípiákkal, és a maga nyers valóságában mutatta/mutatja be azt a népirtást, amelyhez hasonlót legközelebb csak a XX. században, immár a gépesített háborúk korában láthattunk. A korabeli dokumentumok (jegyzőkönyvi iratok, fényképek, újsághírek) segítségével feltárt múlt annyira megrendítő volt az angolszász protestáns Amerikában, hogy egyrészt gyökeresen megváltoztatta az önmagukban, önmagukról kialakított képet, másrészt az őslakosokhoz való viszonyrendszert.
 
A népirtás mint kategória nem szerepel a könyv lapjain, de az idő rövidsége (alig 3 év alatt az ősi nemzetségek 90%-át semmisítették meg) és a módszeresség anatómiája miatt az indiánok ellen elkövetett jogtalanságok és gyilkosságok sajnos mégis ebbe a csoportba tartoznak. Világtörténelmi házi feladatok mellé kötelező iskolai olvasmány is lehetne. 

Darvasi László Virágzabálók című mesterműve, és Szécsi Noémi idén tavasszal megjelent Nyughatatlanok-ja után Rakovszky Zsuzsán volt a sor, hogy megírja a saját XIX. századi regényét, ami egyúttal egy erőteljesen kortárs gender-regény is lett – ahogyan erre már maga a cím is bravúrosan utal.

Kibékíthetetlen ellentétek

Rakovszky főhőse a Régi Magyar Társasélet és az Európa Bál szerzője, az 1859-ben született Vay Sándor író-költő, született Vay Sarolta grófnő – mai szóval élve transzszexuális. Persze erre a XIX. század társadalmának még nem volt szava, így VS életét ez a feloldhatatlan, kibékíthetetlen ellentét őrli fel: nő létére férfiként gondolkodni, élni, szeretni, viszont szeretve lenni. Ami azért a körülményekhez képest egészen jól is megy neki, hiszen élete során kétszer is megnősül, a regény épp második házassága idején kezdődik Klagenfurtban, amikor apósa, aki kölcsönadott neki 800 forintot, nyomozni kezd utána Pesten, és miután rájön, hogy veje valójában egy fiatal nő, börtönbe csukatja. VS ügyvédje azt javasolja, hogy elmeorvosi vizsgálattal olcsóbban úszhatja meg a dolgot, így a börtönben Dr. Birnbacher kérésére Sándor/Sarolta megírja életének történetét. A regény középső – és terjedelmében legnagyobb – szakaszát VS betétregényként is funkcionáló memoárjának és Birnbacher doktor feljegyzéseinek váltakozása adja, és az olvasó persze arra is választ kap, hogyan zárul VS klagenfurti pere. Amire nincsenek – mert nem is lehetnek – válaszok, az voltaképpen maga a regény egésze, egy Jókai nyelvén megszólaló XIX. századi én-történet a nemi identitásról, valóságról és illúzióról.  

Arturo Pérez-Revertét magyar rajongói előbb ismerhették meg a filmvásznon, Roman Polanski, ugyanis a népszerű spanyol író regénye alapján készítette A kilencedik kaput Johnny Deppel a főszerepben, majd sorra jöttek a zseniálisabbnál zseniálisabb, elsősorban történelmi kalandregények magyar nyelven is; A flamand tábla rejtélye, A vívómester és az Alatriste kapitány kalandjai.

A mexikói keresztanya

A Dél Királynőjével Pérez-Reverte ingoványos talajra lépett – a mexikói drogkartell királynőjének tartott Teresa Mendoza Chávez legendás alakjának kalandos életét korábbi, kifinomult regényeivel szemben most a lektűr köntösébe csavarva tálaljuk, de van stílusa, ízlése, tetszetős nyelvezete, eleganciája, tehát Pérez-Reverte ezt az akadályt is sikerrel veszi.  
A lazán ecsetkezelt, mégsem lyukacsos cselekményszövésből úgyszólván semmi sem hiányzik. Drogkartellek, maffiák, politikus-bűnözés, szenátorok és miniszterelnökök törvényen kívüli kézfogásai a törvény szolgáival és megszegőivel; szóval minden, amiről még Jockey Ewing is csak álmodozni mert, s minden, amihez képest a Forsythe Saga legelrettentőbb hálószoba-titkai is legfeljebb a négyes karikát érdemelhetik ki (lévén, hogy fekete-fehér, s ez károsan befolyásolhatja a mai gyerekek vizuális fejlettségét). Jó könyv, sok mindenre megtanít bennünket, többek között arra, hogy ne legyenek fenntartásaink a teleregényekkel kapcsolatban. Bár a szóban forgó esetben maradtak fenntartásaim. Hogy egy ilyen jó könyvet a szerző, a spanyol akadémia tagjaként, miért engedett ennyire lebutítani – sohasem tudjuk meg. De már ezért is, aki teheti, sürgősen olvassa el.  

Személyes hangú esszékönyvet írt napjaink egyik legtöbbre tartott magyar énekese, Palya Bea: a hétfőn a fővárosi Kossuth Klubban bemutatott kötetben a művész eddigi életéről, a zenéről, szerelmekről és sok minden másról vall.

"Mindig is írtam arról, ami velem történik, már kamaszkoromban is volt egy füzetem erre a célra; ez a szál, tehát a számítógép mellett a kézírás napjainkra is magmaradt. Gyakran automatikusan írok, reggelente például három oldalt, szűretlenül. Számomra a másik fontos csatorna az íráshoz a blogolás, ami már 2006 óta tart, igaz, két bejegyzés után két év szünetet tartottam. Aztán valahogy ráéreztem, találtam benne valami magától értetődőséget" – fejtette ki Palya Bea.  

A Harry Potter-rajongóknak még várniuk kell: októberről a jövő évre halasztották a regényfolyam e-könyves változatának kiadását.

J. K. Rowling, a varázslósaga szerzője a Pottermore honlapon keresztül kívánja forgalmazni hétkötetes regényének elektronikus változatát. Korábban októberre tervezték az e-könyvek megjelentetését, ám a honlap működtetői a hét végén közölték, hogy a forgalmazást a jövő évre halasztották.

Hol húzódik a határ a természetes emberi reakciók, és az elmebeteg tettek között? Honnan tudhatnánk, hogy miközben gyanútlanul éljük a szürke, átlagos hétköznapokat, a háttérben nem indul meg egy folyamat, amely során átalakulunk valami egészen mássá, mint amik lenni szeretnénk? Vagy aminek szabad lenni? A LoveClub ezeket a kérdéseket teszi fel az olvasónak, végigkalauzolva bennünket egy hátborzongató történeten...

A könyv cselekménye nem innovatív, az alaptörténet szinte sablonos: akad egy ambiciózus újságíró palánta, akihez házhoz jön a címlapsztori, és kapunk egy kisebbrendűségi érzésekkel küszködő fiút, aki szexuális aberrációját egy közösségi oldalról felszedett, labilis lelkiállapotú lányokon éli ki, majd segítőtársa asszisztenciája mellett megkínozza, és megöli áldozatait. A regény különlegessége a zseniális karakterábrázolásban és a koordinátákban keresendő.

Megszoktuk már mi, olvasók azt, hogy kezünkbe veszünk egy könyvet, amelynek szereplői fiktív alakok, pszichopaták, akik rémtettei szórakoztatnak bennünket a metrón ülve, majd letesszük, és hátrahagyjuk a mesét, mert annak semmi köze a valósághoz. Mert a sorozatgyilkosok nem köztünk élnek, hanem mindig valahol messze: Amerikában vagy Norvégiában, ez kicsi ország, nem fenyegetnek bennünket terroristák és kéjgyilkosok, ha véletlenül mégis, akkor is egyedi és egyszeri esetekről van szó. A LoveClub viszont ezt a biztonságérzetet veszi el tőlünk: mi van, ha nálunk is megesik? Pedig miért ne történhetne meg ez épp velünk, itt, ebben a városban? Nálunk nincsenek társkereső oldalak, mi nem keresünk barátokat és szexet a neten?

 A történet kulcsfigurája olyan, mint bármelyikünk. Nem poszt-traumás stressztől szenvedő katona, nem öreg nénik házikedvenceit megkínzó, problémás kölyök, nem családon belüli erőszaktól megkattant tinédzser... Ez a fiú hétköznapi. Komplexusokkal küzdő, de végtelenül átlagos fiatalember, aki nem született gyilkosnak. Ő megtanul gyilkosnak lenni. A könyv egy, a cselekményvezetéstől teljesen különálló fejezetben enged bepillantást abba a folyamatba, melynek során egy hétköznapi srácból szépen-lassan, külső ráhatással pszichopata válik. A fiú eredendő "problémája" csupán annyi, hogy a szado-mazo szexet kedveli, amelyet, valljuk be, sokan tartjuk izgalmasnak. A jó szexben nincsenek tabuk, bármi megengedett, ami mindkét félnek örömére szolgál; nem rossz dolog, csupán ínyencség. Persze, ettől mi még tudjuk, hogy az erőszak bűn, nem ölünk embereket, többségünk érzi, meddig mehet el, gátat szab az erkölcsünk és a törvénykezés. De mi történik akkor, ha felbukkan az életünkben valaki, aki megmutatja nekünk, hogy ezeket a gátakat le lehet rombolni úgy, hogy abból bajunk sem származik? Abban a világban, ahol piedesztára emeljük a szuperhősöket, akik az éjszaka sötétjében igazságot osztanak, miért is ne válhatna egy sajátos értékrenddel bíró fiatalból a magyar Dexter Morgan?

Nehéz megállapítani, hogy ki is a főszereplője ennek a regénynek, sok az erős, odafigyelést igénylő karakter. A középpontban a bűnöző, annak cselekedetei és gondolatai állnak, de legalább ennyire izgalmas a "jófiút" megtestesítő karaker, a sorozatgyilkosságokra specializálódott pszichiáter jelleme. Nála felfedezhető egyfajta utánzérése a népszerű Gyilkos elmék sorozatnak, bepillantást kaphatunk abba, hogyan kell ésszel és profilelemzéssel sikeresen bűnt üldözni, de a hasonlóság a tévéműsorral nem zavaró. Lenegyel a rosszfiúkra vadászik, félelmetesen jó szimattal rendelkezik, túlontúl magabiztosan belelát a gyilkos elméjébe, a szerző pedig sugallja, hogy ez nem lehet véletlen. A Jelenések könyve azt mondja, ha fel akarod venni a harcot a gonosszal, neked is azzá kell válnod. A rossz talán mindannyiunkban ott lapul, csak teszünk ellene, elnyomjuk, és reménykedünk abban, hogy ez elég lesz. A sztori harmadik meghatározó karaktere Lili, a riporterlány, aki az abszolúte pozitív szereplője a műnek. Törtető, de lelkiismeretes tinilány, koránál fogva még kissé naiv, jóindulatú, aki szeretne szerelembe esni, de nem hagyja magát kötélen rángatni. Nem idegesítő, nem buta, érett karakter, akinek jelenléte oldja a történet feszültségét, akivel azonosulni tudunk, aki mindig azt teszi, amit mi tennénk, és helyén van a szíve. A mellékszereplők jelleme is megfelelően kidolgozott: a felbújtó, aki semmiféle erkölcsi gáttal nem rendelkezik, aszületett pszichopata, aki élvezettel nézi végig, ahogy mások véget vetnek önnön életüknek, vagy a fiú, aki függőségét maga mögött hagyva új életre vágyik, de meg kell tapasztalnia, hogy egy szimpla bocsánatkéréssel nem minden konfliktus rendezhető le, tenni kell azért, hogy ha megbántunk valakit, az illető újra a bizalmába fogadjon. A Levente előző regényéből előbukkanó szereplők kedvesek, nem kifejezetten hasznosak, de biztos vagyok benne, hogy a Barbibébi rajongói értékelni fogják, hiszen hoztak magukkal a másik történethez kapcsolódó információkat, érdekességeket.

A szerző nem ítélkezik, nem alkot véleményt. Mesél, amellyel ezernyi kérdést zúdít ránk, és szembesít önmagunkkal, a saját vágyainkkal, félelmeinkkel. A könyv nyelvezete egyszerű, fiatalos, hol tempósabb, hol nyugodtabb, a fordulatok kiszámíthatóak, de azért helyenként meglepőek, megválaszolatlan kérdés pedig nem marad. Az éttermi jelenetek, mintegy keretként körbeölelik a történetet, megmutatva azt, hogy bár érhetnek minket rossz dolgok, ha túléljük, csak erősebbek leszünk, de képesek leszünk ott folytatni az életünket, ahol abbahagytuk - még ha már nem is ugyanazok vagyunk, akik egykoron voltunk.

„Arra sem emlékezett, hogy mikor került a biliárdasztalra. A fekete bőrű srác, akit a combjaival szorított magához, már legalább tíz perce az extrém-mélyre kivágott dekoltázsát nyalogatta, s közben méretes ujjaival a feszes melleit masszírozta. Végre kezdett beindulni a buli!”

Az év botránykönyvének beharangozott regényről nehéz írni. Botrányosnak viszont nem nevezném a könyvet. Sok helyen inkább közönséges. Barbibébi, miután rocksztár barátja kidobja, egyre mélyebbre süllyed. Biliárdasztalon szexel egy néger sráccal, miközben mindenki őket nézni. (Beüt az első wtf?! érzés). A kemény és fájdalmas szex után Barbi kikecmereg a klubból, és egyik talpnyalója segítségével megpróbál hazatámolyogni, ekkor szándékosan elüti őket egy kocsi. 

A lány az eset után elveszti emlékezetét. Bő másfél hónap marad ki az emlékei közül, de szerencsére mivel videonaplót rögzített, (mert ez menő most a celebek körében meg a youtube-on) vissza tudja nézni életének „legjobb” pillanatait. Azt, hogy hogyan csinálja ki sorra a barátait, hogyan aláz meg gusztustalanul másokat, és milyen titkokat fecseg ki volt énekes pasijáról meg a barátairól és a többi...

A szőke plasztikcica anyja Barbi régi barátját, Kriszt kéri meg a videók elemzésére. Azt a Kriszt, akivel a lány szintén haragban van, miután nyilvánosan leégetette a fiút az osztályuk előtt, amikor kikiabálta, hogy a fiú meleg. Krisz ennek ellenére az önző lány mellé áll, és elkezdődik kettőjük kalandja, ami kitart jó pár száz oldalon keresztül.

Kiderül, ki akart Barbi életére törni, és a videókkal megannyi apró és mocskos titok is napvilágot lát. 

Egy baj van ezzel az egésszel: a sztori középpontjában magyar diákok és Budapest/Siófok áll. Egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ez a regény itthon játszódik kis hazánkban.

Nem tudom elképzelni, hogy ilyen dolgok itt megtörténnek. Főként azt nem tudtam feldolgozni, hogy 16-17 éves fiatalokról van szó. Lehet, hogy én vagyok naiv, de hiába a showbiznisz, hiába a média csillogó világa, távol érzem magamtól ezt az egész közeget. 

Én 17 évesen arra hajtottam, hogy minél jobb legyen az év végi bizonyítványom, mert bizony az már beleszámított a továbbtanulásba. Vagy az foglalkoztatott, hogy legyen nyári munkám, amiből el tudok menni nyaralni egy hétre a Velencei-tóhoz. 

Itt viszont a lényeg, hogy mindenkinek iPhone-ja van, sorra kérik ki a koktélokat a Red Heaven bárban, és Gucci táska ficeg a karjukon, amivel éppen a vékonyszálas cigit tolják be a MAC szájfényes szájukba.

Hol vannak ilyenkor a szülők? Ki ad ezeknek a gyerekeknek cigit, alkoholt? Egy értelmes felnőtt sincs a regényben, aki egy kicsit is utat mutatna, hogy héjjjhóóóó, ezt azért nem kéne tenni, mert a mindenkivel kefélés után csúnya trippert is lehet kapni és komolyabb dolgokat is.

Ha mindez mondjuk a Gossip Girlben lenne (bár ott is túlzásként élném meg), és New York-ban játszódna, másként tekintettem volna a szereplőkre. A botrányokra is. Bevallom kíváncsivá tett, hogyan végződik a történet, de közben egyik szereplővel sem szimpatizáltam, és ez nálam ritka kivételes alkalom. 

Barbit egyenesen utáltam, bár néhol felcsillan annak reménye, hogy képes érzelmekre, de pár sorral lejjebb már tova is foszlik. Krisz érzelmesebb, de befolyásolható gyenge jellem, mert függ a volt pasijától, Patriktól. Barbi anyja, Erika borzalmasan öncélú, és a többi szereplő sem hangsúlyos, csak egy-egy átutazó kicsinyke pont a sztoriban. A végén a gyilkos kilétén sem döbbentem meg igazán.

A sztori és a nyelvezet amúgy fiatalos, hiszen Levente ismeri a mai tiniket (vagy csak egy szűk rétegét, amelyikről a regény is szól). Talán én nem ismerem őket eléggé, és ezért érzem azt, hogy az egész sztori eltúlzott. Vagy pont ez volt a célja? Egy biztos: Barbibébiről beszélni fognak. Rosszat vagy jót, de sok helyen fel fog tűnni. Akit ez idegesít, jobb, ha előre beszerez egy kis Xanaxot.

A magyar kortárs irodalmat lehet utálni, lehet szeretni, a közöny is megengedett csak az az egy nem, hogy ne ismerd…Szóval Tisza Kata…a mai magyar kortárs irodalom meghatározó egyénisége…lobbant és éget…eddig bárki kezében láttam a könyveit…mindenki…csillogó szemmel mondta, hogy na igen Ez ott volt, ahol kell…személyes élményem a könyveivel kapcsolatban…felvesz belekezd és amíg végig nem olvassa le nem teszi…ha meg véletlen valamiért leteszi…na olyan nincs…

   „Hányféle üvegfal létezik bennünk? És hánnyal kell megküzdenünk egy életen át? Hányszor veszíthetünk el valakit? És hányszor önmagunkat?”

Klára a fiatal tehetséges festõ, akiben összetett és legyõzhetetlen elvek, érvek s érzések, komplexusok dúlnak…és harcolnak napról napra…percrõl percre…megállíthatatlanul, bizonyítás és akarat, múlt és jelen…Ki vagyok? Honnan jöttem? Miért? Hová tartok.. és mi ez a mindent beborító törmelék ahol élek? Ezek a kérdések mindannyiunké, kortól és nemtõl függetlenül…a válaszra mindenkinek a saját küzdelmei árán kell rájönnie…és ha ez egy út akkor a Magyar Pszicho egy frenetikus és katartikus útleírás…

Mindenkinek megvannak a határai, amit vagy mi szabunk, vagy nekünk szabnak. Országhatár, vallási megkülönböztetés, nyelvi korlátok, egy nyelv mégsem értjük egymást…Magyar vagy vagy Magyar vagy?…ma már ez sem mindegy…nekem igen és neked? Egy lány…aki messzirõl jött Pestre, hogy tanuljon, hogy bizonyítson, hogy küzdjön, életben maradjon egy életidegen közegben…ahol az embereknek nem fontos a másik. Ütközni a megvetésbe, szégyenbe, megaláztatásba. Megvetésbe, szúró szánalomba. Tudatára ébredni annak, hogy hiába szeretsz…és mégis szeretni…kiirtani magadat önmagadból…Persze a másik oldal…elementális õszinteség, szexualitás, vágy ráébredés…

”Vajon hányszor lehet meghalni? De a halál csak akkor esik jól, ha már nem tudsz többet csinálni, ha mindent elrendeztél magad körül. Ha már átadtál mindent magadból. Einmal ist keinmal, mondogatta magában Kundera szavait. Ami egyszer történt meg, az sohasem történt meg.” –és hogy jut eszébe ez egy lánynak szex közben?

Ha jót akarsz magadnak Tisza Kata: Magyar Pszicho…és megtudod Te is…

Le Carré a nemlineáris történetvezetés mellett olyan irodalmi eszközöket is használ, amelyekhez mások félve és ritkán nyúlnak. Ilyen például a párbeszéd a párbeszédben. Az eredmény: kémirodalmi szépregény, a mester legjobb műve.

Madame Osztrakovát, a Párizsban élő orosz emigránst felkeresi egy titokzatos férfi, és azt ígéri neki, hogy hamarosan viszontláthatja Oroszországban ragadt lányát, Alexandrát. Ehhez csupán annyit kell tegyen, hogy kérelmezze a lánya számára a francia állampolgárságot. A reménykedő özvegyasszony aztán hiába vár hetekig, nem történik semmi. Kétségbeesésében egykori férje barátaihoz, a Franciaországban élő emigránscsoportokhoz fordul segítségért. Ezzel útjára indítja a lavinát. Pár nappal később London egyik parkjában holtan találják az egykori szovjet disszidensek vezetőjét, Vlagyimir tábornokot. Orosz lőfegyverrel végeztek vele, közelről az arcába lőttek.

Londonban új szelek fújnak, a Körönd élén új igazgató van, és a Whitehall is azt szeretné, ha a brit titkosszolgálat távol maradna minden kényes ügytől. A visszavonult George Smiley-t is csak azért kérik fel a közreműködésre, mert azt remélik, hogy ő a tapasztalatával nagyon gyorsan eltüntetné a nyomokat, amelyek esetleg a Körönddel is kapcsolatba hozhatnák a tábornok halálát. Smiley azonban elindul a nyomokon, az helyett, hogy azokat besöpörné a szőnyeg alá. Az a megérzése támad, hogy Vlagyimir fontos információkat próbált átadni a briteknek, és nyomozni kezd a saját szakállára.

Londonból Hamburgba, onnan Párizsba, végül pedig Bernbe vezetik a nyomok, és a gyanúja beigazolódik: valaki a moszkvai Központtól háttértörténetet épít egy nő számára. A műveletek mögött Karlát sejti. De vajon miért nem a saját embereit használja? Mire készül ezúttal az a kém, aki egyszer már majdnem tönkretette a teljes brit titkosszolgálatot, ha most még a sajátjai előtt is titkolózik?

John le Carréval kapcsolatosan – és ez bármelyik regénye kapcsán elmondható – két nagyon fontos dologra érdemes felhívni a figyelmet. Az egyik a kémek világa úgy, ahogy még senki sem látta. Ian Fleming és James Bond óta mindenkinek megvan a maga különbejáratú elképzelése arról, hogy milyen egy kém életet. Erre a 20. század során olyan szerzők tettek rá még kisebb-nagyobb lapáttal, mint Robert Ludlum, Tom Clancy vagy Frederick Forsyth – bár ez utóbbit szintén csak dícsérni tudnám. Le Carré azonban a kémek igazi világába viszi el az olvasót, ahol a főszereplőt megcsalja a felesége, ahol a legjobb kém egy öreg, kissé túlsúlyos, szemüveges ember, akinek megvannak a saját mindennapi problémái. Ebben a világban nincs csillogás, pezsgőzés, pompa, luxusjárgány, modern fegyverek, villogó szállodák és minden estére más nő. De virágzik a bürokrácia, keresztbe tesz a politika és határt szab a költségvetés, a döntéshozók nem értenek ahhoz, amiről döntést hoznak, a létra alacsonyabb fokán kevesebb pénzért többet kell dolgozni, és rendre ezek az alacsonyabb beosztású emberek oldják meg a problémákat. A végére pedig csak a keserű szájíz marad: vajon tényleg győzött? Megérte?

A második vastaps zengjen ezért a finom, intelligens történetvezetésért és a stíluseszközök széles tárházáért. Le Carré nem lineárisan meséli el a regény cselekményét, néhány előzményt később, a szereplők párbeszédein keresztül ismertet meg az olvasókkal (remekül kezeli a párbeszédet a párbeszédben), és érezni, hogy mindvégig feltételez az olvasó részéről egy adag történelemismeretet, fantáziát és némi logikát a csavaros történet megértéséhez. Magyarul: nem rágja az olvasó szájába a sztorit, éppen ezért a szokásosnál nagyobb odafigyelést igényel a Csapda (is). Nem az a regény, amit a villamoson, a parkban vagy egy napernyő árnyékában lehet olvasni, a strandon, de még egy bekapcsolt rádió vagy egy televízió is zavaró tényező lehet. A Csapdához, ahogy le Carré más regényeihez is, ajánlott egy csendes sarokba meghúzódni, nyáron jeges teát, télen ennek forró változatát, esetleg egy pohár jó angol whiskyt kortyolni. A felhőtlen szórakozás garantált.

A menekültkérdés mindig is aktuális téma, napjaink háborúiban is mindenki megtapasztalta legalább egy híradás szintjén, hogy van ilyen is. Itt Európában nehéz belegondolni, miért is akar egy másik ország gyermeke új hazát találni, ráadásul miért akarna elmenekülni otthonról, amikor a világ szép.

Chris Cleave ezt a nehéz témát próbálja meg feldolgozni egy angol család és egy nigériai lány katasztrófáján keresztül. Rajtuk keresztül kerülünk közelebb egy olyan világhoz, ahol a világ nem olyan szép, mint gondoljuk. Ráadásul a világ azért lett ott olyan, ami elől menekülni kell, mert a mi civilizált jólétünk egyik alapjától, az olajtól csillog.

Andrew és Sarah, a jólszituált középkorú brit házaspár Nigériába utazik megmenteni a házasságukat. Az utazás aztán veszélyesebb lesz, mint gondolták. A tájékozatlanságuknak köszönhetően belekeverednek egy az olajban gazdag területért folytatott harcba, mészárlásba. Méhecske menekül a férfiak elől, az életéért szalad. A véletlen Andrew-val és Sarah-val hozza össze. A házaspár milyen módon tud segíteni idegen földön, idegen és gyilkolni kész férfiakkal szemben? Van mód a menekülésre?

Chris Cleave regénye, Méhecske, a nigériai kislány, majd Sarah, az angol nő és anyuka szemszögéből mutatja be a két világ találkozását, közeledését. Méhecske, aki soha többet nem tud szabadulni az emlékei fogságából - nem is lehet, míg Sarah próbál felülemelkedni egy olyan világon, amelyet csak egy pillanatig érdekel az egész, hiszen személyesen nem érinti a mindennapokat. A híradók világa megmutatja ugyan, ilyen is van, de átélni nem tudjuk, mert nem is lehet, azt amit csak elképzelni tudunk, de saját magunk nem tapasztalunk.

Messziről könnyű segíteni, de mi van akkor, ha személyesen kell tenned egy életért, ha ezért cserében fenekestül felfordul a saját életed? Az európai országok menekültügyi politikája és hozzáállása képes lehet segíteni? Jó-e valamire az, ha Méhecske és társai két évet börtönben élnek elzárva a semmi földjén, esetünkben Angliában, hogy aztán kiléphessenek egy olyan világba, ahol az életük talán nincs közvetlen veszélyben, de hogy nem sokan látják őket szívesen, az biztos. Félti mindenki a jól megszokott biztonságát, a megszokott életét, a családját és a világát. Nem tud mit kezdeni az elsőre furcsa és idegen érzéssel, pedig mindenki ugyanazt akarja, szabadnak lenni.

Könyv a mindennapi menekülésről, az elhallgatásról, a magunk előtt is titkolt valóságról, egy olyan világ álomképével, amiben a cél a szabadság. 

Grecsó Krisztián önéletrajzi ihletésű regényének főhőse az ősei életének felkutatásával próbálja megfejteni önmagát.

Abby Lee, a bevállalós londoni szexblogger visszatér!

Egyéjszakás kalandokkal teli megszokott életét azonban radikális változások fenyegetik: blogja alapján megjelenik első, álnéven írt könyve – amellyel néhány éve a magyar olvasók is megismerkedhettek –, benne saját magánélete, valamint családja, barátai és ismerősei legbizalmasabb ügyei. A névtelenség megőrzése azonban illúziónak bizonyul… Alig telik bele néhány nap, és minden brit bulvárlapolvasó értesülhet róla, hogy Abby Leet valójában Zoe Margolisnak hívják, Harry Potter-filmek asszisztense, édesanyja pedig ismert londoni terapeuta.

Abby Lee azaz Zoe kénytelen búcsút mondani a titkos vadászatoknak, hiszen maga is celebritássá válik. És bár az ismeretlenül ismerkedés egyre nehezebb lesz, a hírességek levadászása könnyebbé válik. Egy dolog mindenesetre változatlan marad: hogy ennek az érzékeny és intelligens bloggerlánynak hol jár az esze…

Abby Lee, azaz Zoe Margolis Londonban él, többek közt a Guardian és azObserver állandó jegyzetírója. Számtalan alkalommal szerepelt a televízióban, így mások mellett a Sky News rendszeres vendége. Valós szexkalandjait feltáró honlapja több millió látogatót vonzott eddig világszerte, és elnyerte „Legjobb Brit és Ír Blog” címet.

Jilly Cooper- Pandora 

Ismét egy hamisítatlan Jilly Cooper-regény, amelyben a jól ismert szereplők – mint például Rupert Campbell-Black – mellett új hősökkel ismerkedhetünk meg.

1944-ben egy fiatal hadnagy, Raymond Belvedon a normandiai partraszállás során egy magára hagyott, égő kastélyban megpillant egy festményt a mitológiai Pandoráról… Szelencéjéből épp szabadon engedi az összes csapást. Raymond úgy véli, egy valódi Raffaellóra bukkant, kivágja a keretből, és elmenekül. Öt évtizeddel később már elismert műkereskedő, galériája London egyik legelőkelőbb negyedében található, s az állítólagos Raffaello-kép otthona büszkesége. Ám Pandora szelencéje tartogat még egy meglepetést! Raymond hat felnőtt gyermeke mellett felbukkan egy hetedik is, csábító udvarlójával a nyomában, aki csakis a festmény után áhítozik. És egy tűzijáték alkalmával a Raffaello eltűnik…

A Pandora a színek regénye. Színes táj, még színesebb karakterek – és persze a legszínesebbek a festmények, amelyek a fordulatokban bővelkedő és erotikával gazdagon fűszerezett történet mozgatórugói. Jilly Cooper az eltűnt festmény nyomában elrepíti az olvasót Londonból Bécsbe, Genfbe, Párizsba és New Yorkba. A végkifejlethez pedig nem csupán a párokat boronálja össze, de egy feszültségekkel teli bírósági tárgyalásra és egy izgalmas aukcióra is bepillantást enged!

A szerző 1998-ban Angliában Életmű-díjas lett, könyveit világszerte több millióan olvasták!

2011. szeptember 7-én jelenik meg Ljudmila Ulickaja új regénye. Az esemény alkalmából a szerző 2011. szeptember 7. és 15. között a Magvető Kiadó vendége lesz Pécsen, Budapesten és Debrecenben.

Ljudmila Ulickaja: Imágó 
Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életén keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle „peresztrojkáig” terjedő időszak, az „olvadás” és a „pangás” korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás – a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai: megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.
A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a 20. század második felének embere miként képes – ha képes egyáltalán – a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni.
A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickajaalighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.

Ljudmila Ulickaja 
Az 1943-ban született Ljudmila Ulickaja meglehetősen későn került be az orosz irodalmi életbe. Végzettségét tekintve genetikus, kényszerűségből hagyta el eredeti pályáját. Miután munkahelyéről kirúgták, három éven át a moszkvai Zsidó Színház irodalmi vezetőjeként dolgozott. Közben rendületlenül írt is: előbb verseket, aztán filmforgatókönyveket, majd prózát.
Előbb csak az asztalfióknak, aztán a nyilvánosság számára. Ulickaja a kilencvenes évek elején megküzdött az irodalmi nyilvánosságért, az oroszországi folyóiratok rendre visszautasították elbeszéléseit (előbb jelent meg könyve Franciaországban, mint odahaza), mígnem a Szonyecska című kisregény meghozta számára a várva várt sikert. Aztán következett az a két mű (a Médea és gyermekei, valamint a Vidám temetés), amelyek valódi rangra emelték szerzőjüket a kortárs prózában, a 2000-ben megjelent Kukockij eseteiért neki ítélték az orosz Booker-díjat.
Ljudmila Ulickaja a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt 2009-ben, erre az alkalomra jelent meg magyarul hetedik Daniel Stein, tolmács című kötete.
Ljudmila Ulickaja hivatalos magyar oldala: www.ulickaja.hu

Ljudmila Ulickaja programjai 
Szeptember 9-én, pénteken 
Ljudmila Ulickaja a Pécsi Íróprogram 25. vendége.
16 órakor: Könyvbemutató beszélgetés és dedikálás a pécsi Tudásközpontban
(Pécs, Universitas u. 2/A.)
A szerzővel első magyarországi fordítója, V. Gilbert Edit beszélget. 
Sajtókapcsolat: Méhes Károly (kmehes@gmail.com)

Szeptember 12-én, hétfőn
11 órakor: Nyilvános sajtótájékoztató a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán
16 órakor: Könyvbemutató beszélgetés és dedikálás a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán, a Fő épületben
(Debrecen, Egyetem tér 1.)
A szerzővel Goretity József, a kötet fordítója beszélget.
Sajtókapcsolat: Goretity József (goretity.jozsef@arts.unideb.hu)

Szeptember 14-én, szerdán
Irodalom és filmművészet a Puskin moziban
(Budapest V., Kossuth Lajos u. 18.)
18 órakor: Könyvbemutató beszélgetés a Puskin mozi Metropolis termében
A szerzővel Goretity József beszélget.
(A beszélgetés oroszul zajlik, a nézőknek tolmácskészüléket biztosítunk.)
19 órától: Dedikálás a Puskin mozi előterében
20 órakor: Az Így ért véget a nyaram című orosz film (Írta és rendezte: Alekszej Popogrebsky) premier előtti vetítése a Puskin mozi Metropolis termében.
A filmről bővebben itt olvashat.
http://hir.lira.hu/dm/kep/igyertveget.pdf

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska
Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei 
Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik 
Ljudmila Ulickaja: Életművésznők
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Ljudmila Ulickaja: Elsők és utolsók

Carrie első, varázslatos és mozgalmas New York-i nyara. A Carrie naplója című könyv folytatása, melyből megtudhatod, hogyan vált a Szex és New Yorkból ismert Carrie Bradshaw kisvárosi "verébből" - ahogy Samantha nevezte - nagyvárosi nővé, hogyan ismerkedett meg Mirandával, milyen vad partikon vettek részt hármasban, hogyan estek szerelembe, és hogyan ábrándultak nagyon gyorsan ki...

Samantha Jones tippjei lányoknak New Yorkhoz: Ha egy férfi két év után nem kér feleségül, sosem fog. Lépj tovább! Soha ne adj fel egy jó lakást, még házasság miatt se! Mozgásod legyen gyors. És mindig olyan cipő legyen rajtad, amiben tudsz futni. 

Miranda Hobbs szabályai: Ne hagyd, hogy mások határozzák meg, ki vagy és mit tehetsz. Határozd meg magad. Minden pasi csalódás. Akárki akármit mond. Mert feministának lenni... azt jelenti, hogy ura vagy saját szexualitásodnak.
 

Carrie Bradshaw útmutatója az igazi New York Cityhez: Shubert Theatre: érdemes felkeresni, ha már a színházi negyedben vagyunk. Voltam a kulisszák mögött! La Grenouille, elegáns francia étterem, itt volt az első New York-i randevúm. Kleinfeld Bridal a legnagyobb tekintély az esküvőiruha-fronton. Samantha ruhapróbájára lettem odarendelve (bár ő nem jött el).

Gabo Kiadó, 2011

Sven Hassel dán író, aki háborús regényeivel szerzett magának világhírnevet. Katonai pályafutása akkor kezdődött el, amikor 1937-ben önkéntesként beállt a német hadseregbe. A gondok a második világháború kitörésekor kezdődtek Lengyelország lerohanása után ugyanis Hassel dezertált, de elfogták és katonai börtönbe került. Hitler „kegyelemből” a katonai börtönökben raboskodókból büntetőszázadokba vitette az embereket. A büntetőzászlóalj annyit tesz, hogy ők az elsők a frontvonalban, illetve ők képezik az utóvédet is visszavonuláskor. Hassel az afrikai hadszíntér kivételével minden európai fronton harcolt, míg végül 1945-ben a háború végeztével hadifogolytáborba került. Szabadulása után Barcelonában telepedett le.

Hassel kiváló regényíró. Nem szépíti a helyzetet, a maga teljes valóságában tárja elénk a háborút minden szörnyűségével és borzalmával együtt. Regényeiben a szereplők csupán katonák, ők nem akarták ezt a háborút, az értelmetlen vérontást. Háborúellenessége jól érzékelhető minden művében, talán éppen azért, mert katonaként megtapasztalt olyan dolgokat amelyek átélését senkinek sem kívánja. Az emberi lélek legsötétebb bugyrait látta a saját szemével, azt, hogy hogyan vesznek oda ártatlanok ezrével, az értelmetlen öldöklést és az emberi élet értékének semmibe vételét. 

Ő egy olyan századból megmaradt hírmondó, akik mindig a harcok sűrűjében voltak és nap, mint nap farkasszemet néztek a halállal. Ne felejtsük el azt sem, hogy Hassel a vesztes oldalon harcolt. Nem a német népet vagy a hadsereget sajnáltatja műveiben félreértés ne essék. Ő az embereket, az életeket, a fiatalságot, a lelkeket sajnálja. Mindazt, ami tönkrement a háború miatt. Próbálja a művei által felhívni az olvasók figyelmét arra, hogy a háborút semmilyen pátosz és dicsőség nem lengi körbe, ez csupán egy húsdaráló, ami lassan öli meg a katonákat hosszú szenvedés után. Hassel ezt is szemléletesen mutatja be, hogyan tud összeroppanni az ember pillanatok alatt, hogyan válnak lelketlen gépekké a katonák. Az emberek lelke hamarabb hal meg, mint az elgyötört, megfáradt testük és ez az, ami a legszörnyűbb az egészben.  A sok vérontásnak nem látja értelmét Hassel, nincsen nála jó és rossz, nem győz a jó a gonosz felett, mint a mesékben. Természetesen a bajtársakkal ítélkeznek jó és rossz felől és bíráskodnak is, ez alól nem képeznek kivételt a tisztjeik sem.

Hassel bemutatja azokat a barátságokat, melyek csak bajtársak között alakulhatnak ki, olyan barátságokat, amelyek lövészárkokban születtek.  Megismerhetjük Papát az őrmestert aki nevét onnan kapta, hogy ő a legidősebb közöttük és igyekszik óvni a többieket. Portát a csibészt, aki „Isten kegyelméből káplár Adolf seregében”. A hatalmas Picit, aki könnyen dühbe gurul, de olyan, mint egy gyerek, a lelke és az értelmi szintje is. A Légióst, aki a nesztelen ölés mestere. Bemutatja ezeknek az embereknek a mindennapi életét a háború borzalmai közepette, a szoros baráti kötelékeket, az egymás közti csipkelődéseket, azt hogyan próbálják meg elviselni azokat, amik történnek velük és ami a legfontosabb, azt hogyan próbálják meg túlélni ezt az egészet. Ne feledkezzünk meg róla, hogy ők, mind büntetőszázadban szolgálnak, vagyis halálraítéltek. Hassel mesterien bánik a szavakkal, ahogy olvasunk meg is jelenik szemünk előtt az összes karakter és helyszín a tökéletes leírásoknak köszönhetően a könyvei cseppet sem unalmasak, hiszen nem csupán a rosszat mutatja be, hanem azt a humort is, ami ahhoz szükséges hogy át tudják vészelni a katonák a mindennapokat.

Őszintén ajánlom mindenkinek Sven Hassel könyveit, ha szeretnének jó háborús regényeket olvasni! Magyarországon minden könyvesboltban találkozhatunk Hassel könyvekkel. Ezzel kapcsolatban szeretném megemlíteni személyes észrevételemet miszerint lehet, hogy nagyon jól néz ki valaki szerint, ha Hassel nevében a két s-t az SS rúnákkal helyettesítik, de ez félrevezető és ráadásul nem is igaz. Hassel soha nem volt náci, ő csupán egy katona volt a német hadseregben, aki túl akarta élni a háborút és sok bajtársával ellentétben neki sikerült is.

Művei:
Kárhozottak Légiója
Lánctalpak (film is készült belőle)
Bajtársak
Gyalogoshadosztály
Gestapo
Monte Cassino
Eltörölni Párizst!
Az SS tábornok
Pokoljárás
Fagyhalál
Menetjegy a pokolba
Kivégzőosztag
OGPU-börtön
A komisszár

Ben Mezrich: Végtelenül milliárdos - Hogyan született a Facebook?

A thefacebook.com 2004 februárjában indult. Előtte megjelent egy hasonló tesztoldal, ami miatt az alapítóját szinte kirúgták a Harvardról, mert feltörte az egyetem számítógéprendszerét. Mára több, mint 500 millió felhasználója van a Facebooknak.

2010 egyik meglepetése Ben Mezrich könyve, a Véletlenül milliárdos. A várakozásoktól igen eltér, ugyanis mindenki azt gondolta, hogy ez egy alaposan dokumentált, de valójában a részletekbe belefulladó tényregény lesz a facebook születéséről, a projekt fejlődéséről, a döntésekről. Ezzel ellentétben, a Véletlenül milliárdos egy szórakoztató regény egy fiatalamberről. Egy magányos estén Mark Zuckerberg meghackelte a Harvard számítógéprendszerét, és kísérletképpen összeállított egy néhány óráig működő oldalt. Majdnem kirúgták az egyetemről, de ez a kezdetleges és sokkoló oldal hozzájárult a Facebook megszületéséhez.  Az új oldal, a Facemash.com szervere a saját laptopja volt. 24 óra alatt annyi látogató érkezett az oldalra, hogy a laptop ettől egyszerűen lefagyott. Zuckerberg rájött: van igény arra, amit unaloműzésként összedobott. A Facebook ötlete Mark Zuckerberg agyából pattant ki, és barátja, Eduardo Saverin kis tőkéjének és támogatásának segítségével a vállalkozás hetek alatt a kollégiumi szobából a Szilícium-völgyben épült tovább. 
Ám a felnőttek világában, ahol a pénz és a kockázati tőke, illetve az egyéni ambíció mindenen átgázol, kettejük teljesen eltérő személyisége robbanásig feszítette a kis vállalkozásban kialakult egyensúlyt. 
Az oldal céljáról és jellegéről alkotott eltérő elképzelések végül annyira megterhelték Eduardo és Mark kapcsolatát, hogy a barátságuk elmérgesedett és háborúba torkollott. 

Nem ő volt az egyetlen, aki ezen vizek felé evezett – és ez az evezés most egy rossz poén is lehet. A 21. század küszöbén innen szinte minden kollégiumi szobában akadt egy álmodozó számítógépzseni, egy programozó, aki valamilyen közösségi-hálózat-projekten dolgozott. Akkor már adott volt a Friendster, a MySpace, a Match és társaik – és minden önjelölt számítógép-buzi úgy érezte: hiányzik valami a fentiekből, és ő tudja, hogy mi az. De persze nem tudta. Nem mindenki. Ott voltak például a Vinklevoss ikrek, akik a Harvard Connection-ön törték az eszüket, és szinte azzal egy időben agyaltak a projekten, amikor a facemash.com lefagyasztotta Zuckerberg laptopját. Aztán felkérték Markot, legyen ő a programozójuk. Elmesélték Marknak a tervüket, kötöttek egy szóbeli megállapodást, és… és nem történt semmi. Mark időközben továbblépett a facemash-en, és továbbfejlesztette az ötletet. Előbb csak a Harvard számára készített egy zárt közösségi hálózatot, de amikor azt látta, hogy a hallgatók 85%-a rákattant, átterjesztette az egészet újabb és újabb egyetemekre. Hetek alatt nőtt az oldal látogatottsága a nulláról pár százezerre. Innen indult. 2007 októberében a Microsoft, a Google-t túllicitálva 240 millió amerikai dollárt fizetett a cég részvényeinek 1,6%-áért. Ezzel a facebook piaci értéke elérte a 15 milliárd amerikai dollárt. Páran szemtanúi lehettek annak, ahogy a mindig papucsban és kapucniban tébláboló, csajoknál esélytelen zsidó kisfiúból, Mark Zuckerbergből 25 éves korára minden idők legfiatalabb self-made milliárdosa lett. Ott voltak a tátott szájjal maradt Vinklevoss ikrek, ott volt Eduardo, és ott volt Sean Parker is.

A könyv megírásához Ben Mezrich tucatnyi interjút készített, több száz forrásmunkát, ezernél is több írásos dokumentumot és bírósági jegyzőkönyvet olvasott át. Ebből gyúrta ezt a regényt. Mark Zuckerberg többszöri megkeresésre sem volt hajlandó interjút adni, így a történetet leginkább Eduardo szemszögéből látjuk. Eduardo volt az a barát, aki az első perctől ott volt Mark mellett, ő injekciózta az első pénzeket a projektbe – végül a facebook a barátságuk végét okozta. Nem ő az egyedüli, aki kisemmizettnek érzi magát a facebookkal kapcsolatban. A Sean Parker hozta össze Markot a szilícium-völgyi nagyágyúkkal, a Vinklevoss ikrek pedig lopással vádolták Markot, szerintük lenyúlta az ötletüket. Hogy így történt-e? A könyvből nagyrészt kiderül. A döntést az író mindenképp az olvasóra hagyja.

A könyv angolul 2009-ben jelent meg, 2010-ben filmet is forgattak Mezrich könyve alapján.

Athenaeum Kiadó, 2010

Kembe Sorel- Arthur: Gulyásleves négercsókkal

Kembe Sorel neve sokunknak lehet ismerős. Televíziós és rádiós műsorvezető, modell, táncos, és táncoktató, színész, vívó vagy újabban a Jóban Rosszban szereplője. Ha pedig épp egyik sem, akkor videoklipet forgat valamelyik hazai banda számára. A kongói apa és magyar anya gyermeke­ként Budapesten született Sorel most könyvvel is bemutatkozott. A Gulyásleves négercsókkal a szerző szavaival élve antidiszkriminációs kézikönyv, amely bemutatja azt az utat, melyet írója bejárt az előítéletektől az elfogadásig vezető éveiben... Érdekes az említett fiatalember életútja.

A Gulyásleves négercsókkal egy önregény, melyet egyes szám harmadik személyben írt, leplezetlen őszinteséggel és sziporkázó humorral. Sorel sok mindenben tehetséges. Sajátos hangvételű történetmesélése meghökkentően ironikus: okos, önkritikus mondatokkal. Könnyed stílusban fogalmaz meg néha szomorú vagy éppen brutális témákat. Afrikát hihetetlen érzékletességgel írja le, már olyannyira, hogy megelevenedik az olvasó szemei előtt. 

Édesapjával kezdi, aki egyetemi ösztöndíjat nyert Magyarországra a 70-es években. Már az elején megnevettet minket az apuka Kongóból Magyarországra való érkezésének történetével. A repülőn bemondják, megérkeztünk Budapestre, a hőmérséklet –10 C-fok. Édesapja, D nem hisz a fülének, hiszen számára a mínusz mint olyan legfeljebb a matematikai tanulmányaiban jelent meg. Egy szál öltönyben száll ki a gépből. Sorel csak ennyit fűz hozzá : „Igen hamar megtanulta tisztelni a magyarok istenét!”. A tisztelet könyvében visszatérő elem, az afrikai családmodell gerince.

A történet folytatódik, nehézségek, értetlenség és idegenkedés fogadja D-t, de ne felejtsük, hogy 40 évvel korábban vagyunk. D mindenesetre nem zavartatja magát, sőt bonyolít az életén azzal, hogy egy európai, történetesen magyar nőbe szeret bele.

Az S és a szkinheadek című fejezet már kevésbé vicces. Ezt a témát nem lehet humorral lefedni, ez annál többet érdemel. A tartalom kikövetkeztethető, a végkimenetel nem. S félelme sok szempontból megalapozott, nem üldözési mániája van. Őt valóban üldözték, napi rendszerességgel. És hiába telt el azóta húsz év, a szkinhead nem veszett el, csak átalakult. Sorel is átalakul, még erősebbé és céltudatosabbá teszik üldöztetései, ám nem adja fel a harcot, hogy eloszlassa a sztereotípiákat. Többé-kevésbé sikerül is. 

Kembe Sorel-Arthur történetének íve van, és ezt jó érzékkel adja át könyvében. A kezdeti nehézségektől, lelki sérülésektől jut el a népszerűségig. A hírnevet nem adták ingyen, és nem züllött le érte irányított médiabohóccá sem. Tanult, hitt, kitartott. Hihetetlen dolgai vannak, egy hirtelen ötlettől vezérelve például olimpikonná küzdötte fel magát, mindezt egy év alatt! 

Döbbenetes akaratereje van. Nem véletlenül választotta a könyv mottójaként Muhammad Ali jelszavát: „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember”. A médiában riporterkedik, ezt szintén fokozatosan, a kis tévétől a legnagyobbig jutva éri el. Ahol szintén kap pofonokat: az előítéletek minden szférában működnek Magyarországon.
A könyv borítója igen árulkodó. Sorel szemléletét egyszerűen, de mégis mélyre hatóan mutatja. Kembe Sorel-Arthur fekete-fehér portréja, arca futballdrukkerként kifestve, piros-fehér-zölddel..

Nyitott Könyvműhely, 2011

Rekordot szeretne felállítani a Miskolc és Környéke Fiataljaiért Egyesület az olvasás világnapján, szeptember 9-én, így ezer fiatalt invitálnak a DVTK-stadionba, egy nagy, közös olvasásra.

Elsősorban diákokkal szeretnék megtölteni a stadiont, így több iskolával már korábban felvették a kapcsolatot.  A szervezők körül-belül 10.000 főre számítanak. Felméréseket végeztek a fiatalok körében, ahol azt kutatták, mennyire népszerű az olvasás számukra. Az eredmény szerint a 14 és 18 év közötti korosztály, az internetezés és a tévézés mellett, sajnos már nem fordít erre elég időt. Ez igen elkeserítő, ezért elhatározták, hogy a magunk eszközeivel megprób

álják a figyelmet az olvasás jelentőségére. Így született meg az ötlet a rekordkísérletről.
Ilyen megmozdulás még nem volt, hasonló viszont már igen. Törökországban körülbelül 14.000 ember olvasott egyszerre, egya

zon helyen, csendben, különböző könyveket. Miskolcon ugyanazt a szöveget fogják együtt, egyszerre, hangosan felolvasni. Valószínűleg egy klasszikus magyar szerzőtől idéznek majd, például Arany Jánostól, Petőfi Sándortól, vagy miskolci vonatkozása miatt Szabó Lőrinctől, de egyedüli külföldi íróként felmerült William Shakespeare neve is. Az eseményt a Kossuth Kiadó Zrt. támogatja, így a programban részt vevők könyvet kapnak majd ajándékba.

Pályázatok útján már sikerült némi támogatást szerezni a rendezvényhez, viszont további szponzorok jelentkezését is várják a clubmiskolc@gmail.com email címen. Ugyanezen az elérhetőségen jelentkezhetnek azok is, akik részt kívánnak venni az olvasást népszerűsítő akcióban.